Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

- 154 — egészen eltiltatott. Tárgyaik tanítását az intézet tanárai minden díj nélkül végezték a tanév befejezéseig. Egészségi állapotuk azonban a tanév végéig sem állott helyre, minél­fogva az 1913 -14. isk. évre szabadságoltattak, tanszékük tárgyainak megfelelő ellátásáról püspök úr őméltóságának felhívására a koll. igazgató-választmány szept. 10-ikén tartott ülésén gondoskodott. 4. ígéretet nyertünk a földművelésügyi miniszter úr őnagyméltóságától arra nézve, hogy a gazd.-tannak mind a négy osztályban, a tantervnek és a pedagógiának meg­felelő módon való tanításáról saját tárezájának terhére már a f. iskolai évben gondoskodni fog és pedig olyképpen, hogy a kisszebeni földmívesiskola egyik tanárát bízza meg a gazdaságtani órák ellátásával. ígéretet tett a földművelés­ügyi miniszter úr arra nézve is, hogy anyagi támogatás­sal segíteni fogja a fenntartó egyházkerületet a gazdasági gyakorlatok végzéséhez szükséges telek megszerzésében és annak felszerelése, valamint karbantartása tekintetében is. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr felhívására gondoskodunk arról, hogy a III. és IV. oszt. tanulók a katonai gyakorlatokban és a czéllövészetben is kiképzést nyerjenek. Ilykép a köteles rendes óraszám az I — II. osztályban heti 40, a III. és IV. osztályban heti 42 órára emelkedik, a mihez hozzászámítandó az ifjúsági körökben való elfog­laltság, a következő napi tárgyak előkészülésére megkívánt önmunkásság, a köteles zenegyakorlás, a mi együtt heti 14 órára tehető s így a heti elfoglaltság 52 — 54 órára, napi 9 órára becsülhető. Annak megállapítása, vájjon ez a nagymérvű elfog­laltság nem lesz-e a tanulók fejlődő szervezetére káros behatással, elsőrendű feladata lesz a tanárkarnak és meg­figyelésének eredményéről a jövő ker. közgyűlésen köte­lességem lesz beszámolni. Hálás köszönetet mondok a tanítóképző tanárkara nevében a méltóságos és főtisztelendő ker. Közgyűlésnek azon jóakaratáért, a melyet a tanítóképzőre vonatkozó

Next

/
Thumbnails
Contents