Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

- 155 — ügyek tárgyalásánál tanúsítani méltóztatnak, az egyházker. elnökségének, különösen püspök úr őméltóságának azon odaadó, lankadatlan tevékenységeért, a melyet tanítóképző­intézetünk minden irányú fejlesztése érdekében kifejteni méltóztatik, a mely buzgóság máris nagy eredményeket hozott létre és a tanítóképző-intézet építkezésének ügyét is nagy lépéssel vitte előbbre, és remélhetőleg teljes meg­elégedésre a közel jövőben dűlőre viszi. A közgyűlés a tanítóképző-intézet igazgatójának jelentésével kapcsolatban a következőket határozza: 1. Örömmel és megnyugvással fogadja a tanító­képző-intézet tanulmányi rendjét, szellemi és inter­nátusi életét megvizsgált kerületi és miniszteri bizto­soknak azon elismerő kijelentését, hogy a sok nehéz­séggel küzdő intézet, a tanárok odaadó és hűséges munkássága mellett, az adott körülményekhez mérten megfelelő eredményt mutat fel és reméli, hogy az internátus elhelyezésének vagy építésének megoldá­sával a fejlődés és haladás útja és módja és az intézet teljes kifejlesztésének az érdeke biztosítva lesz. 2. Gamauf György és Kapy Gyula tanárok súlyos betegségéről sajnálattal vesz tudomást, nekik a kollé­giumi igazgató-választmány javaslatára a kért egyévi szabadságot megadja, helyettesítésük költségeit a kerületi pénztár terhére elvállalja és az e czímen a pénzügyi bizottság által az 1914. évi költségelőirányzatba be­illesztett 2133 kor. 34 fillért megszavazza és a folyó évi szeptember l-jétől deczember 31-ikéig járó illet­ményeket kiutalja. 3. A kollégiumi igazgató-választmány azon intéz­kedését, hogy a kiírt pályázat alapján Gamauf György egyévi szabadságoltatása idejére tantárgyainak ellátá­sára ideiglenes helyettes-tanárul, 1600 korona díjazás­sal Lehoczky Egyed sárosi egyházmegyei segédlelkészt alkalmazta és Kapy Gyula tantárgyainak előadását egy évre 1600 korona díjazással tanártársaira bízta, tudomásul veszi és jóváhagyja.

Next

/
Thumbnails
Contents