Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1911. szeptember

— 18 — Hiába kérdik az egyre bővülő természettudományi ismeretek egyoldalú követői a skepsis hangján : „hol van Isten ? Nem látjuk őt sem a tenger mélyén, sem a föld felszínén, sem az égbolt azúrkékjében!?" Hiába igyekeznek ismételni e kérdést a világkatasztrófák tüzében, földindulásában, tengerrengésében, kiömlő lávatömegében, homokszámumjában pusztuló emberi élet és emberi értékek láttára, „hát hol van Isten, a szeretet Atyja, Istene!?" Hogy e nagy jelentőségűnek mondott kérdésre s vele egyúttal a vallás-erkölcsi élet szolgálatában álló intézmények hivatott saga es jogosultsága tekintetében tett kérdésekre megfelelhessünk, e végre nem vagyunk reáutalva sem a tudomány elnéző kegyére, sem az egyes, atheistikus izü sajtóközlemények vagy támadó természetű nyilatkozatoktól tartásra. Nem ! Bárki is mutasson előttünk a gyárak füstölgő kéményeire, zakatoló gépeire, izzó vasára, készülő hengereire, a kikötőkben és bányákban működő emelő darukr a ... a technika bármely bámulatos vívmányára, az anyag bármely változatára s fűzze hozzá a kritikusnak látszó kérdést: „hol van itt Isten V . . . nekünk mindig is módunkban volt és lesz feleletül reámutatni arra az erőre, amely ősokon mindezt létesiti vagy létesíteni segiti, arra a titkos égi hangra, a mely minden emberi szív mélyén megcsendül, hogy bűnben megtérésre, bánatban vigasztalódásra, mulandóság tudatában boldogabb jövő iránti reményre, erő és tehetség érzetében nemes alkotásokra és áldozatokra, az emberi haladás, felvilágosodás és a hon polgári kötelesség teljesítésére kötelezzen, és arra a varázslatos lelki tulajdonra, amely a magakimondhatatlan sokféleségében és mindig boldogító erejében nem lehet semmiféle anyagi tulajdonságból deriválható, arra a szeretetre, könyörületre, részvétre, irgalomra, a mely kezdve az édes anya szivétől fel a társadalom minden legmagasabb alakulatáig valóságos isteni erőként áld és tart össze mindannyiunkat. . . . Hol van tehát az Isten? ... A nagy mindenségben, mindig, mindenütt! S mert igy van, nem jöhet kérdésbe egyikünk előtt sem, ha vájjon érdemes-e a léleknek fent vázolt tápláltatására, a szenvedések enyhítésére, a nemes és szelid erkölcsök ébrentartására, az emberiség boldogító eszményei iránti fogékonyság ápolására szervezeteket, intézményeket létesiteni, anyagilag áldozni, időt tölteni, szórakozásoktól rövidesen elvonulni, eszméket érlelni, kinövéseket irtani, tervezni és