Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

— 43 — Erős a meggyőződésem, hogy ez a törvény a nyelvhatárokon túl a maga betűszerinti értelmében kivihetetlen, vagy csak súlyos paedagógiai és didaktikai érdekek sérelmével, egyoldalulag vihető keresztül. Kívánatos volna épen ezen egyoldalú keresztülvitelből származó confliktusok elkerülése végett oly kormányintézkedés, a mely egyházi autonómiánk tiszteletben tartásával meggátolná az egyes hivatali közegek túlbuzgóságából származó összeütközéseket. Másik észrevételem vonatkozik a miniszteri tankönyv bírálatra. Panaszba tették előttem liptói egyházlátogatási körutamon, hogy az iskoláknak nincsen tótnyelvü, miniszterileg engedélyezett abc-je és olvasókönyve; tényleg láttam is, hogy a legtöbb iskola növendékei kátékból, földrajzi és történeti kézikönyvekből olvastak olvasókönyv helyett. Azt mondják, a miniszter ismételten, apróbb formalistikus hibák vagy hiányok miatt, visszevetette a hozzá bírálatra beküldött tankönyveket, nem helyezve kilátásba e hibák kiigazítása után sem az illető tankönyvek engedélyezését. Mennyiben áll fenn a tótnyelvü evang. szellemű olvasókönyvek terén a hiány országosan, a felől tájékozva nem vagyok, de hogy az ilyen apró tűszúrások eredményét az iskolai oktatás niveauja sinyli meg, azt láttam és hogy kellő intenzív oktatás hiján a növendékekből csak a túlzó socialdemokrata, sectárius és más agitátorok számára szállítunk kész anyagot, azt tudom. Magam részéről e körülményekre fel fogom hívni az illetékes körök figyelmét Az iskolaüggyel összefüggésben állónak tartom annak be­1 jelentését is, hogy mivel a középiskolai hitoktatók részéről több­felől panasz tétetett hozzám az iránt, hogy a minisztérium tisztelet­díjaikat nem ugy, nem olyan mérvben utalja ki, mint a más val­lásuakét, és mivel magam is láttam az e téren tapasztalható egyen­lőtlen elbánást, — a siker biztosítása érdekében személyesen is­mételten tett közbenjáráson kivül szükségét láttam annak, hogy kidolgozzak egy egységes kérvény- és bizonyítvány mintát s azt az összes középiskolai hitoktatóknak elküldve, felhívjam őket ennek felhasználásával a megfelelő tiszteletdijért való folyamodásra. E felhívásnak és eljárásnak máris meg van a maga eredménye, mert két hitoktatóét kivéve, a tébbiek kérvénye már eddig is kedvezően intéztetett el. Jelentésemben még mindig a kerületi közélet keretei között maradva, tisztelettel jelentem a Mélt. és Főtisztelendő Egyházkerü­leti közgyűlésnek, hogy az egyházközségek és iskolák kívánatos belső csendjét, nyugalmát, mint a biztos fejlődés nélkülözhetetlen feltételeit, csupán egy helyen, nevezetesen Késmárkon zavarta meg állandóbb természetű belviszály. A késmárki Iyceum igazgatójának^ mandátuma az 1911/12-ik tanév végén lejárt. A Iyceum kormány z Miniszteri tan­könyvbírálat. Középiskolai hit­oktatók tiszte­letdíja. A késmárki bel­viszály. i

Next

/
Thumbnails
Contents