Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

- 35 — visszaadnom. Az irgalmas samaritánus példájából indulva ki, magyarhoni evangelikus egyetemes egyházunkat az út porában fekvő sebesülthöz hasonlítja. Felsorolja bajait, mesteri vonásokkal ecseteli sebeit; nyíltan vallja, hogy a közegyház legégetőbb baja közszellemének tehetetlensége, elvilágiasodása; Krisztus szelleme helyett ellepte azt valami keresztyénellenes gondolkozásmód, a mely világias módon, a világi törvények és jogszabályok szellemében kívánja intézni Isten országának dolgait; beteg a közegyház egyes tagjaiban, mert ezek, akárcsak a Menenius Agrippáról szóló ősmondában, fellázadnak egymás ellen a helyett, hogy mindenik tag szeretetben egyesülve munkálkodnék a közös nagy egész szent céljaiért. Ennek következménye, hogy a beteg organismusról természetszerűen lehullanak, leszakadnak, leválnak az egyes tagok és a régente hóditó egyházban veszteségeink páratlan magas számot érnek el. Ezeket a jeleket pedig nem a szegénység okozza, a mely megvolt a múltban is, s egyházunk mégis virágzott. De okozza egyfelől a hitetlen, világias szellem, okozza a régi ellenség, ám a mikor csak ezekkel az ellenségekkel kellett küzdenie egyházunknak, a küzdelem hevével együtt nőtt az ő ereje, nagysága és dicsősége is. De okozza másfelöl s itt van a szónok szerint a betegség föoka — hogy saját hittestvéri, hitrokonsági körünkön belül támadnak ellenségeink. Világi érdekekért, tünő előnyökért, uralmi vágyakért, beképzelt csalatkozhatatlanságért ellenfeleink támadnak onnan, a honnan barátokat reméltünk, — gyűlölködést látunk ott, a hol ők is, mi is kölcsönös megértésre volnánk utalva, haragot, viszályt ott, a hol a békés együttlét és összetartás annyira nélkülözhetetlen volna. Elfeledjük — s ez a mi vesztünk — hogy elpusztúl az ország, ha fiai meghasonlanak és rombadől a ház, a melynek egysége megingott. A szentlélek, Isten lelke, elhagy minket, mert a világias lélek lett úrrá elménken, szíveinken. Szolgálatába álltánk a nyelvnek; egyik az egyik, másik a másik anyanyelvnek és e nyelvi szolgálat miatt támadnak közöttünk félreértések, sértődések, emésztő hangok, a melyek sok helyütt egész gyűlölet fokáig emelkednek, s elfeledjük, hogy a nyelvnek Isten országában egyéb feladata nem lehet, mint hogy eszközül szolgáljon. Isten országának e földön terjesztésére annak parancsa szerint, qui per diversitatem linguarum omnes gentes in unitatem fidei congregavit. A belső egyenetlenség következményeiként festi a lelkészi és segédlelkészi állások, a theológiai akadémiák elnéptelenedését, — hogy nincsenek a népnek pásztorai, hogy a nép gondozás nélkül marad: aztán előtérbe lép a háttérben mindig [lesben állott ellenfél, keresve kit elnyeljen, — az elhagyatott akolba törve zsákmányt — zsákmányra halmozzon. Ha ez igy megy to-