Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1912. július

_151 saink vallási szükségleteinek ellátása az ottani református egyház­községek keretében bár, de megnyugvást keltöen biztosítottnak látszik: ott a külön evangélikus missziói egyháznak szervezése ezidő szerint már csak korlátolt anyagi erőnkre s a református egy­házközségeknek több helyen, így Bukarestben is valósággal magvát képező hittestvéreinknek velők a magyarság egységében rejlő érdek­közösségére való tekintettel is, egyelőre még időelőttinek mutatko­zik. Ellenben avégből, hogy az ottani hittestvéreink koronként emlé­keztettessenek anyaszentegyházunk kötelékéhez való tartozóságukra, kívánatos Romániában lakó hitsorsosainknak legalább a főbb pon­tokon egy, az egyetemes egyház megbízása folytán kiküldendő brassói magyar egyházmegyebeli lelkész által évenként két ízben történő meglátogatása, kinek körülbelül összesen évi 800 koronát kitevő útiköltségei és napidíjai, a végzett munkáját feltüntető s az ottani hívek által igazolandó utazási napló adatai alapján megálla­pítva, az egyetemes közalapból lennének fedezendők. Az egyházkerület elnöksége a megfelelő intézkedéseket ebben az irányban megtette. Tudomásul szolgál. 89. (K> L.) Az 1910. évi kerületi gyűlés jegyzőkönyvének 34-ik pontja kapcsán jelenti a tanügyi bizottság, hogy a vallás- és köz­oktatásügyi miniszter tűzbiztonsági szabályzatára az egyházmegyék­től beérkeztek a jelentések. A közgyűlés a tanügyi bizottság jelentését — miután a kérdéses szabályzat a tanítókkal közölve lett, a szükséges óvintézkedések megtétettek — tudomásul veszi. 90. (K L.) Klinczkó János ósvacsákányi tanító fegyelmi ügyé­ben jelenti az előadó, hogy az ügy folyamatban van. A közgyűlés e jelentést tudomásul veszi. 91. (D. E.) Az egyetemes névtár ügyében (mult évi jegyzőkönyv 105.) jelenti az előadó, hogy a kérdőívek az egyes egyházaktól és egyházmegyéktől visszaérkeztek s azok az egyházkerületre vonatkozó adatokkal együtt Hegedűs János névtárszerkesztőnek megküldettek. Tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents