Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1912. július
_152 92. (D E.) Előadó jelenti, hogy a mult évi jegyzőkönyv 106. pontja alatt hozott határozatával az egyházker. közgyűlés az elnökséget bízta meg azzal, hogy a tiszavidéki egyházmegye közbenjöttével indítson tárgyalást a nyíregyházi egyházzal a szabolcsi misszió kérdésének sikeres megoldása végett. Ezen határozat értelmében a tiszavidéki egyházmegye elnöksége a nyíregyházi egyház kiküldötteivel f. évi április hó 11-ikén tanácskozást tartott, melyen megállapodás történt arra nézve, mely terület vonandó be a missziói körbe. A missziói kör gondozásával és szervezésével megbízott lelkész a felettes hatóságtól kapott utasítás értelmében a hívek gyűjtését megkezdte, Kálmánházán, Kisvárdán és Tiszalökön istenitiszteletet tartott, Kisvárdán hitoktatást végzett és konfirmált. A hívek gyűjtése tehát folyamatban van, azonban a szervezkedés legyőzhetetlen akadályokba fog ütközni, mivel egyes községeknek Nyíregyházától való elcsatolása annak anyagi érdekeit erősen érintené és maguknak az egyháztagoknak erős ellenkezésével találkoznék. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és a továbbiakra nézve megbízza az elnökséget, hogy ha a mult évi határozat értelmében a sikeres megoldás keresztülvihető nem volna, a misszió ellátásáról rnás úton gondoskodjék. 93. ( K L.) Egyházkerület mult évi jegyzőkönyvének 108. pontja alatt felvett ama vitás kérdés: szavazhat-e az eperjesi tanítóképző és főgimnázium az ugyanottani egyházmegyei elnökségre?... tárgyában jelenti az előadó, hogy ez ügy a mult évben az egyetemhez felterjesztetvén, onnan a zsinati bizottsághoz lett áttéve, a honnan eddig válasz nem érkezett. Tudomásul szolgál. 94. (Sz.J.) Az amerikai ev. hívek gondozása mult évi jegyzőkönyvünk 109. pontja alatt tárgyaltatott s ez alkalommal Rúzsa István clevelandi lelkész kérelme az amerikai hívek felkarolása tárgyában felterjesztetni rendeltetett az egyetemes közgyűléshez. Egyetemes közgyűlésünk, mult évi jegyzőkönyvének 170. pontja szerint, áttette az ügyet kerületünkhöz s megengedte, hogy az ez ügyben szükséges lépéseket mi tegyük meg.