Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1911. május

34 nyének: a hivatalos püspöki pecsétnek a gyűlés szine előtt való átadása után a püspököt a társelnöki szék elfoglalására felhívta, mire a püspök elnöki székét a közönség éljenzése között a következő programmbeszéddel foglalta el: Méltóságos egyházkerületi Felügyelő úr! Méltóságos és főtisztelendő egyházkerületi Közgyűlés! Az én Uram és főpásztorom, a Jézus Krisztus szent testének és vérének vétele, az ő oltára előtt mondott főpásztori eskü, püspöki és esperesi-kari áldás és buzgó imádság által megszentelve, — az engem, mint Krisztus érdemetlen szolgáját kitüntető fényes bizalomnyilvánítás által megbűvölve, a reám váró felelősségteljes, súlyos feladatok terhe előtt megdöbbenve: úgy állok itt e fényes gyülekezet előtt, mint a ki gyöngesége érzetében lelkének minden szálaival igyekszik megragadni ama láthatatlan égi jobbot, magasztos, de terhes, fennkölt, de felelősségteljes új feladatköréhez buzgó imádság lelkével kérve az áldás és segedelem, az erő és szeretet lelkének gazdag kiáradását én reám, nem magamért, de immár kormányzati gondjaimra bízott, forrón szeretett egyházkerületemért, annak minden tényezőjéért, munkásáért, egyházaiért, iskoláiért. Előttem áll a nagy apostol intelme, a mint égi útmutatás szavával kiált a pásztorokhoz s ha hozzájuk, oh mennyivel inkább hozzám e pillanatban: „A reád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó szentlélek által" (II. Thim. 1. 14), előttem a Nagy Konstantinnal harczoló vitézek égi symboluma, a Krisztus keresztje a mint azt ugyancsak a nagy apostol tolmácsolja az isteni ige erejével: „Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze", — előttem a régi apostoli útravaló . . . talán sok a gyönge emberre, talán elég egy egész földi hivatásnak és még, mindig kevés Istenországa gazdag eszményi világának megvalósítására: „Kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből." Ah, a Jézus Krisztus örökké áldandó szent nevében vitézkedni, semmi egyebet nem ismerni annál, hanem az ő szent nevében áldani és szentelni, inteni és erősíteni, tanácsolni és munkálkodni, küzdeni és jutalmazni, vezetni és vigasztalni, — kezünkben az ő