Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1900. szeptember
— 135 14. §. A tanárok száma a szépírás-, továbbá a tornatanitókon s a nem rendes tantárgyak tanítóin kivül, az igazgatóval és a rendes vallástanárral együtt a 8 osztályú középiskolában legalább 11, a hat osztályúban legalább 8, a négy osztályúban legalább 6. Ha a görög nyelv és irodalom mellett a görögpótló tantárgyak is taníttatnak, a tanárok száma az igazgatóval ós vallástanárral együtt, a nyolcz osztályú gymnasiumban legalább 12, a hat osztályúban legaláb 9. Párhuzamos osztályok felállítása esetén a tanárok száma a szükséghez képest szaporítandó. 15. §. A teljes középiskoláknál az igazgató 12, a nem teljeseknél legfeljebb 16, a szaktanárok 20, a rajztanár hetenként 22 óránál többre — kivéve az egy hónapnál rövidebb ideig tartó helyettesítést — nem kötelezhetők. Az igazgató 12, illetőleg 17, a szaktanárok 25, a rajztanár heti 28 tanítási óránál többre semmi esetre sem vállalkozhatnak. A tanárok a köteles órákon felül elvállalt óratöbbletért s az egy hónapnál tovább tartó helyettesítésért, helyi szabályrendelettel megállapított külön díjazásban részesitendők. 16. §. Az igazgatók és tanárok fizetéssel járó hivatalt, vagy rendes alkalmazást el nem vállalhatnak. Ilyenek : a politikai lapszerkesztés, — kivéve a szaklapokat — pénzintézeteknél, közkereseti, betéti és részvénytársaságoknál és általában nyereségre irányított vállalatoknak alapításában, igazgatásában személyes részvétel, továbbá azokban elnöki, igazgató választmányi, vagy bármely oly állás, mely állandó javadalmazással, osztalékban való részesedéssel, jelenléti illetményekkel, vagy egyéb jutalmazásokkal van összekötve. Hogy az igazgatók ós tanárok mennyiben vállalhatnak akár polgári jogaik gyakorlásából, akár pedig szellemi tevékenységből eredő oly tisztséget, vagy megbízást, mely őket. tanári hivatásuk betöltésében akadályozhatná, azt az igazgató tanács meghallgatásával az egyházi főhatóság esetről-esetre előzetesen határozza meg. 17. §. A tanárok hivatásukból folyó, a törvényekben, szabályrendeletekben', meghivó-leveliikben s felettes hatóságaik rendeleteiben megállapított kötelességeiket pontosan és lelkiismeretesen teljesíteni, a felügyelő hatóságok pedig a tanárok egyéniségét tisztelni s a tanítás, nevelés és fegyelmezés terén kifejtett munkásságukat jóakaratulagtámogatni kötelesek. 18. §. Ugy a választott, mint a vallás- ós közokt. m. kir. ministertől kinevezett tanároknak vétségei az egyházi törvényszékek elé tartoznak, csekélyebb kötelességmulasztásaik pedig az egyházkerületi rendbüntetési szabályrendelet értelmében biráltatnak el. 19. §. A tanártestületnek az esperes és püspök, az egyházmegyei, egyházkerületi és egyetemes felügyelő, továbbá az egyetemes gyűlési és zsinati középiskolai képviselő választásánál szavazati joga van. (Zs. t. 98., 137., 148., 161., 173. §.)