Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1900. szeptember
— 136 — 2. Az igazgató. 20. §. A középiskola élén tanulmányi és fegyelmi ügyekben az igazgató áll s azok vezetéséért és ellenőrzéséért első sorban felelős. 21. §. Az igazgatót a tanártestület meghallgatása után az igazgató tanács a rendes tanárok közül 3 évre választja, ez idő elteltével azonban újra megválaszthatja. A választás titkos szavazással történik. 22. §. Az igazgató a középiskolákra vonatkozó törvények és hatósági rendeletek végrehajtója, a tanártestület elnöke s tanulmányi és ilyen jellegű adminisztrativ ügyekben a középiskolának a hatóságokkal, a szülőkkel és a gyámokkal s általában a közönséggel szemben képviselője; a középiskola tudományos és fegyelmi állapotának ellenőrzője, végül a a középiskola irodai ügyeinek vezetője. 23. §. Az igazgató kötelességei: 1. Végrehajtja, illetőleg végrehajtatja a középiskolai törvényt, az egyházi hatóságok s a fentartó testület, illetőleg az igazgató tanács határozatait s a püspök utján érkezett kormányrendeleteket. 2. A tanártestülettel egyetértőleg elkészíti, szükség esetén évközben módosítja s az igazgató tanácsnak jóváhagyás végett bemutatja az órarendet. 3. Az iskolai fegyelmi szabályokat jóindulattal és igazságosan végrehajtja. 4. Ügyel a kötelező tanterv megtartására és a tankönyvek megfelelő voltára. 5. A tankönyvváltoztatásokat az igazgató tanácsnak és a püspöknek bejelenti. 6. Ellenőrzi a tanítás folytonosságát és összhangzatosságát s folytonos figyelemmel kiséri a tanárok munkálkodását. 7. A tanártestülettel együtt ápolja a középiskolában a hazafias érzelmet és protestáns szellemet. 8. A tanártestületet az iskolát érdeklő minden fontosabb mozzanatról értesiti. 9. A fentartó testületet, illetőleg az igazgató tanácsot a középiskolában észlelhető hiányokra figyelmezteti. 10. A kormánytól és a felekezeti hatóságoktól kivánt kimutatásokat felettes hatóságai utján beküldi, az autonómiánkba ütköző kívánságokról és rendeletekről pedig a fenntartó testületet, illetőleg az igazgató tanácsot és a püspököt értesiti. 11. Gondoskodik az iskolaépület jókarban tartásáról és tisztaságáról, továbbá a könyvtárak és szertárak czéltudatos fejlesztéséről. 12. Orzi az osztály-névkönyveket s a tanulók megelőző évi bizonyítványait. 13. Gondozza a középiskola levéltárát s az igazgatói irattárt. 14. Összeállítja a középiskola évi értesítőjét.