Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1899. augusztus
— 65 — küldötte, mintán azonban azoknak nagy többsége (9 egyházmegye 2 ellenében) a múlt évi július 10—12. napján tartott egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvének 17/1. és 17/2. pontjai alatt elfogadott szabályrendeleti szöveget változatlanul fentartani kívánta. Az egyházkerületi közgyűlés az általa a mult évben elfogadott lelkészválasztási szabályrendeletet az egyetemes közgyűléshez minden változtatás nélkül újból felterjeszteni határozta; s egyúttal kimondta azt, miszerint mindaddig, mig ezen szabályrendelet életbe nem lép, egyházkerületi Rendezetünknek a lelkészválasztásra vonatkozó intézkedései hatályban levőknek tekintendők. Augusztus lO-ki ülés. 22, (Gr.) A tegnapi ülésből, a jegyzőkönyv 4. pontja szerint kiküldött jelölő-bizottság beterjeszti javaslatát a megejtendő választásokra nézve. Ennélfogva a közgyűlés megválasztja: 1. Egyházkerületi ügyészeknek az eddigieket, nevezetesen : Marton Jánost, Meskó Lászlót, Nagy Árpádot ós Gflósz Károlyt. 2. Levéltárnoknak: Hronyecz József vallástanárt, ki a hivatali esküt nyomban leteszi. 3. A törvényszék hiányzó birájává ßartholomaeidesz László gömöri alesperest, ki az esküt szintúgy leteszi. 4. A tanügyi bizottság lelkészi elnökévé: Liszkay János kishonti alesperest. 5. Collégiumi igazgató választmányi tagokká, a megüresedett helyekre: Kubinyi Géza ós Münnich Kálmán egyházmegyei felügyelőket, Tahy József sárosmegyei alispánt, dr. Szlávi k Mátyás theol. dékánt és Slajcho Mihály tanitóképezdei igazgatót. 6. A számvevőszék lelkészi elnökévé, a betegeskedósére való hivatkozással lemondott Csiskó János helyébe: Bartholomaeidesz László gömöri alesperest ós utóbbi helyére számvevőszéki taggá Banczik Samu kokovai lelkészt. 7. Az egyházkerületi polgári leányiskolát Rozsnyón 5