Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1899. augusztus

— 66 — kormányzó iskolaszék világi elnökévé: Hámos László gö­mörmegyei főispánt, iskolaszéki taggá pedig Járossy Endre állami elemi iskolai igazgatót. 8. Az árvaházi bizottságba tagokká: dr. Markó Sándor világi főjegyzőt és Bartholomaeidesz László gömöri alesperest. 23. (Z.) A mult évi jegyzőkönyv 18-ik pontjával kapcsolatban felvétetvén az egyházkerületi nyugdíjintézet válsága elenyésztetésének ügye, melynél püspökünk bejelenti, hogy a hivatkozott kerületi köz­gyűlés határozatai értelmében 1. a tanár és tanitó tagokat a nyugdíjintézetből 1898. évi nov. hó l-ig való kilépésre felszólította s ennek eredményeképen a ki­lépését bejelentett összesen 30 tanár és tanitónak végkielégítési illet­ményét, összesen 5118 frt összegben a nyugdijintézeti alap terhére kiutalványozta és hogy 2. a kilépett tanár és tanitó tagok végkielégítése után felmaradt nyugdijintézeti tartalékalap fedezeti képességének, s a nyugdíjintézet összes vagyonának „fond perdu"-vé való szakértői megállapításával és átszámításával Bogyó Samu budapesti keresk. akadémiai tanárt bizta meg 200 frt tiszteletdíj mellett, kinek munkálatát Glauf Pál előadónak kiadván, ennek az ezen szakértői vélemény adatai alapján szerkesztett javaslatát f. é. junius hó 25-ik napjain alkotmányos tár­gyalás és jelentéstétel végett az egyházmegyékhez leterjesztette. Az egyházmegyék közül öt, nevezetesen Brassó, VI sz. k. v., Hegyalja, Kishont és Liptó elfogadta ; öt ellenben, nevezetesen: Gö­mör, Sáros-Zemplén, Tátraalja, Tiszavidék és XIII sz. város ellene nyilatkozott; Árva pedig nem szavazott. Minthogy a mellette nyilatkozó 5 egyházmegye 67, az ellene nyilatkozó 5 egyházmegye pedig 99 egyházközséget képvisel: ennélfogva a közgyűlés, az Alkotmány 116. §-a szerint megállapítandó szavazattöbbség alapján, a javaslat nem szolgálhatván a tárgyalás alapjául, püspök indítvá­nyára : A közgyűlés Glauf Pál előadónak széleskörű tanul­mányt igényiéit buzgó, önzetlen és fáradhatlan közreműkö­déseért osztatlan bizalmát és meleg elismerését nyilvánítva, -— a Strauch Béla és dr. Gresch Ágost kettős elnöklete alatt működött nyugdijintézeti bizottságot — bizalommal és

Next

/
Thumbnails
Contents