Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. augusztus

— 24 — élvezni itt azt a jó szellemet, melynek hatása alatt Gömör az egyház terén is előljár s kiterjedt volta daczára is könnyen és összhangban oldja meg sikerrel egyházias, bizony ott is nehéz feladatát mindig. Várakozásomban nem csalódtam. Azon kellemes meggyőződéssel hagytam el e kedves kört, hogy Gömörben bizto­san áll ügyünk. Látogatást tettem Zemplénben a pazdicsi és kladzáni lelké­szeknél s velük Szirmay Ödön, Szirmay Pál és Vladár Kristóf felügyelőknél, valamint Szirmay József földbirtokosnál. Kényes magánügyben, közvetitő szerepében megtettem a lehetőt, hogy egyházjog és egyházszeretet békés egyetértésre jussanak ott is. Tiszteletem mindig hálás adóját róvtam le azon kitűnő férfiak iránt, kikben egyházunk jobb sorsának építésére egy fényes mult jövőről is beszél. Két ízben voltam Eperjesen. A mult évi gyűlésből kiküldött 4-es bizottság munkáját végeztük ott m. é. szept. 4-én, s a tanító­képzőt tettem beható vizsgálat tárgyává f. é. junius 10, 11 napjain. Utóbbiról örömmel elmondhatom: „minden régi elmúlt, minden megujult". Gamauf ideigl. igazgató lélekismeretes, ügyes és jókedvű kormányzónak vált be, a tanári kar vele együtt intézetünk jó hírneve s nagy czélja érdekében összhangban működik közre. V. Nagy áldozat árán sajnos csakhamar reám következett a sor. Dicsőült Geduly püspök helyére következett Czékus, majd Szebe­rényi püspökök gyászos elhunytával a főrendiházban a püspöki ff 3-ik helynek betöltése engem kötelezett. 0 felségének legmagasb kegyelme, engem méltatlan utódot, Budapesten mult évi nov. hó 4-ik napján kiadott legkegyelmesebb királyi meghívójában a főrendiházba berendelt, fejedelmi azon parancscsal, hogy „úgy ezen, valamint a törvények értelmében jövőben összehívandó ország­gyűléseken, az idézett törvény rendelkezésének megfelelőleg meg­r jelenni tartozzál". Es én ezen fejedelmi parancsnak jobbágyi hűséggel hódolva alattvalói kötelességemnek, honpolgári teen­dőmnek s egyházi állásomnak lehetőleg megfelelni igyekeztem; két ülést kivéve, melyektől távolban Brassóban és Pozsonyban hivatalos teendő tartott vissza, minden ülésben részt vettem. Egyházam mindig hálával fogadott figyelme megadta nekem a Budapesten ily czélból történt időzésre is az engedélyt, lélek-

Next

/
Thumbnails
Contents