Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. augusztus

— 25 — ismeretem pedig azt mondta, hogy ezen teendőt is tőlem telhető hűséggel kell elvégeznem. Prot, egyházaink szempontjából az 1848 évi XX törvény­czikkel folytatólagos jelentőségű 1885 évi VII t.-cz. jogos helyet ad a főrendiházban a protestáns egyházaknak 6 ker. felügyelő és 6 püspök, az idősebbek személyében. Ezzel a két egyháznak ott képviselete jog is, de kötelesség is, mely utóbbit, hogy ha csak­ugyan akarunk számba vétetni — s vannak csakugyan egyházias érdekeink, a melyeknek ott képviselése kívánatos, — jelentőségé­hez mért módon komolyan kell vennünk. A főrendiház protestáns egyházi tagjainak többsége azonban többféle okból nem jelenhet meg e gyűléseken, és így az a 12 hely rendesen csak 1 — 3 tag által töltetik be. Gondoskodnunk kellene tehát, habár a törvény módosításának kezdeményezésével is, hogy ott oly férfiak legye­nek az egyházak képviseletében, kiket változhatlan viszonyaik évekig történt elmaradásra nem kényszerítenek. VI. Apostoli királyunk ő felségének legmagasb atyai kegye sze­gény egyházaink közül legkegyelmesebben segélyezé: Abauj-Szántót 150, Hankovát 150, Rozsnyót 100, Kükemezőt 80, Henczkót 100 és Bátyókot 150, összesen 730 forinttal. Éljen a király! A m. k. földmívelésügyi miniszter úr Eperjesnek 104, Diós­Győrnek 44 köbméter tűzifát ajándékozott. Az erdélyi közművelődési egylet a brassói egyháznak 32 évre terjedő kötelezettség mellett évenkint 200 frt segélyt szavazott meg. Az egylet ezen méltó cselekedete elismerést érdemel! A Glosius-Artner-féle nagy alapítvány kezelő választmánya Budapesten elhunyt Gretzmacher János lőcsei nyugalmazott lel­kész helyére pályázatot nyitott f. hó végére. Ezen alapítványból segélydijt kapnak kerületünkben: Páll Endre nyug. lelkész-főesperes Eperjesen 80 frt, Szabó Mihály nyug. lelkész Kladzánból 80 frt, Barzó József tanár 100 frt, Kelemen Istvánné lelkész-özvegy Tür­kösön 60 frt, Lippai Endréné tanár-özvegy Miskolczon 60 frtot. Lelkészekül felavattattak: tn. évi szept. 7-én és segédlelkészül kibocsáttattak: Honéczy Pál Szirkre, Kovács Andor Brassóba, Kolbenheyer József Ratkóra, Viczian Lajos Ratkó-Bisztróra, f. évi márczius 24-én Thern László segédlelkészül és vallástanárul Iglóra.

Next

/
Thumbnails
Contents