Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886
1886. augusztus
— 36 — az iskola uj balszárnya 6 nagy teremmel bővíttetett, hozzá a telek 2500, az építkezés a város által ajándékba adott 109 ezer drb. téglán kivül 7424 frt 70 krba került, — Miskolczon javítás eszközöltetett 50 írton, — Nyíregyháza uj gymnas. épületet épit. Az építkezések, javítások összege tesz 56153 frt 52 krt. VIII. Irodalmi munkásság. Gr atz Mór VII. b. városi főesperes szerkeszti a „Nach der Schicht" cz. előnyösen ismert lapot. Zelenka Pál hegyaljai főesperes megírta és kiadta „A gyámintézet múltja és jelene" czimü 2 kötetes müvet és szerkeszti a „Gyámintézet "-et. Hörk József eperjesi coll. igazgató kiadta az eperjessi templom visszaszerzése 100 éves örömünnepének „Emléklap"-ját, a „Nőről s a nő hármas hivatásáról" szóló munkáját s „az ev. tiszakerület püspökei" cz. müvet, kinyomatta a „vallás tanítási tanterv "-et s a junius 6-ikán tartott coll. emlékünnepélyen tartott beszédét s a többi beszédeket „Emlékünnepély" czimén. Dr. Horváth Ödön jogtanár kiadta „a párbaj"-ról szóló s a coll. „jogakadémia története" cz. munkáját, mely utóbbi munkája az értesítőben is megjelent. Szlávik Mátyás theol. tanár kiadta „Goethe Faustja vallásos erkölcsi szempontból tekintve" s „a férfi és női nem jellemzése lélektani szempontból" czimü munkáit, —Fabriczy János tanitó képezdei tanár „Elemi számtan" t két füzetben. Weber Samu bélai lelkész a „szepesbélai csepkő barlang", Wünschendorfer Károly poprádi lelkész „Geschichte des Kirchenbaus in der e v. Gemeinde Poprád zur Erinnerung des 50 jährigen Kirchenweihe-Jubileums." Schuhmann Sándor iglói tanitó „Magyar olvasó és nyelvkönyv német tannyelvű iskolák számára II kötet, IV, V, VI évfolyam" czimü munkákat adtak ki; Zimann János iglói igazgató tanár a „Szepesi Lapok" cz. hetilap társszerkesztője lett. Helyi s egyéb szaklapokban mint munkatársak czikkeket tettek közzé: Hörk József, dr. Horváth Ödön, May er Endre, dr. Szlávik Mátyás, Nemes Károly, Albert József, Wéber Samu, Fabriczi János. Az iskolai értesítők közzül értekezés fordul elő az eperjesiben dr. Horváth Ödöntől, mely miként már említtetett, az ottani jogakadémia történetét tárgyazza, —a rozsnyóiban Schuber Mátyástól „Mathison hatásáról Berzsenyire," — a r im a szombatiban'^ ár. Veress Samutól „Tompa Mihály a forradalom alatt és után" czimü tételről,—