Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886
1886. augusztus
— 37 — a kézsmárkiban Grósz Ernőtől arról „Miképen lett Q. Horatius Flaccus költ ő Augustus egyeduralmának megszilárditója — a miskolcziértesítő pedig alkalmi beszédet közöl Nemes Károlytól. A gyűlés ezen jelentésből is ujabb meggyőződést merítvén azon lankadni nem tudó buzgalom, fáradhatlanul kitartó munkásság és törhetlen hűség felöl, melylyel Püspök úr a főpásztori gondjaira bizott egyházak, tanodák és lelkek biztonsága, jogai, jóléte és üdve felett őrködik: neki ezen pásztori hűségéért ez alkalomból is bizalmat, elismerést és köszönetet szavaz, kérve az egyház legfőbb Urát, hogy öt e fontos és évek hosszú során át oly áldásosán betöltött kiváló őrhelyen testi, lelki erőinek teljében még sokáig tartsa meg. Különben pedig a jelentés folyamán: 1. Koronás királyunk Ő cs. és apostoli királyi felségének — kinek azon napon, melyen a jelentés felolvasva lett s tárgy altatott ü. m. a gyűlés első napján, egyházkerületünk egybese reglett közönsége a felkent személye iránt minden igaz magyar kebelében élő, törhetlen alattvalói hűség és ragaszkodó szeretet érzelmeitől vezéreltetve, amugyis kegyeletes módon megülte születése örömnapját, egy szívvel, egy lélekkel könyörögvén le Reá és övéire az Urnák házában a királyok királyának leggazdagabb áldását — azon legkegyelmesebb fejedelmi adományaiért, melylyekkel a hozzá segélyért fordult szűkölködő egyházakat — királyi nagy szive nemes sugallatát követve — megörvendeztető s megvigasztalá, a gyűlés jobbágyi hódolattal teljes hálás köszönetet szavaz, azt kívánva, hogy hü népei még számtalanszor ülhessék meg örvendező szivééi születésének ünnepét s legyen országlása továbbra is boldog és dicsőségtelj es. 2. Szintúgy elismerő köszönetet szavaz a gyűlés a magas országos kormánynak, valamint minden egyes jóltevőknek azon adományaikért, melyekben egyházainkat s intézeteinket a lefolyt év folyamán részesítették. 3. A kerület halottjainak, ezek között első sorban és kiválólag Szonntagh Bertalan gömöri esperességi felügye-