Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886
1883. augusztus
— 51 — Markó Sándor tagokból álló bizottság küldetett ki, oly megbízással, hogy véleményes jelentését e tárgyban az alapítólevelek és az összes iratok tüzetes megtekintése után a gyűlés másodnapján terjessze be. XIíí. (F) Olvastatott az eddig leányegyházi minőségben a nyíregyházi anyaegyházhoz tartozott debreczeni gyülekezetnek a hegyaljai esperesség által pártolólag ide felterjesztett s anyaegyházzá alakulhatását kérelmező folyamodványa, mely folyamodvány indokainak mérlegelésére s szerelvényeinek beható áttanúlmányozására Breyer Sándor XIII városi esp. felügyelő és Czéner Pál kishonti főesperes ikerelnöklete alatt Spóner Andor, Fábri János, Linberger István, Bancso Antal, Pákli Károly és a netalán szükséges felvilágosítások megadása czéljából Czékus Gyula ideiglenes debreczeni lelkész küldettek ki, véleményes jelentésük a gyűlés másodnapjára elváratván. XIV. (F) Az ösztöndijak kiosztása tárgyában a gyűlés másodnapján benyújtandó javaslat elkészítésére Lichtenstein József hegyaljai esp. felügyelő és id. Bartholomaeidesz László gömöri főesperes ikerelnöklete alatt Szontagh Pál, Topscher György, Gratz Mór és Tillisch János tagokból álló bizottság lett kiküldve. XV. (F) Olvastatott és pontonkint tárgyaltatott a mult év végén nyomtatásban megjelent s az egyházakhoz és tanintézetekhez alkotmányos tárgyalás czéljából lekíildve lett újabb egyházrendezeti javaslatra vonatkozó esperességi vélemények egyeztető tárgyalására a m. é. közgyűlés jkönyvének XIII pontjában kiküldött s ezen megbízatásában a f. é. aug. 2-ik és S-ik napjain Kassán eljárt nagy bizottságnak jelentése és munkálata, melyszerint az esperességek a szóban lévő ujabb egyházrendezeti javaslatot átalánosságban a tárgyalás alapjáúl kivétel nélkül elfogadták s a részletekre nézve megtették módosító javaslataikat, melyeket a nagy bizottság az esperességek többségi véleményének szem előtt tartásával igyekezett összeegyeztetni. Ezen a gyűlés mindkét napján több órát igénybe vett s a tárgy fontosságához mért beható és komoly tárgyalás folyamán már a) ezen, több évnek fárasdágos munkáját igénybe vett s egyházkerületünk összes egyházi és iskolai ügyeiben remélhe7*