Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886
1883. augusztus
12 — fordított 874 írt 49 kr, összesen 4453 frt 3 kr kiadásnak elfogadásával és Keczer Miklós úr közbenjárása mellett felkérendőnek határoztam a társalapító özv. Ujházy Józsefné úrnőt, miszerint azon 6280 frt 42 krt, mint a család alapítólevél szerint való külön kiadását, a család számlájára irván át, a 4500 frtból ez évre még járó 46 frt 97 krt, jövőre pedig a 300 frtot, az alapitó-levél értelmében. V 4 évenként az egyházi pénztárba fizettesse ki; az egyház elnökségét és az esperességet pedig megbíztam, hogy az előbbi e 300 frttal az alapitó-levél 3-ik pontja értelmében bánjék el, utóbbi pedig szigorúan gyakorolván a 300 frtnak miként kezelésére és liovaforditására nézve ellenőrzési tisztét, tegyen a társalapító özvegynek szükségelt figyelemből és megnyugtatás végett évről-évre jelentést. Aboson az egyház 172 hold szántó-, erdő- és rétföldet vásárolt, erre a földbirtok szerint kivetést tett. a tagokra, melyre a tagok még 3000 frttal, viszont az egyház vételárban még 2400 frttal tartoznak. Felhívtam az egyház munkás felügyelőjét Dr. Mosánszky Győző ügyvédet, hogy úgy ezen, mint azon bajnak elenyésztetése tárgyában, mely az egyházi illetéknek igazságtalan kivetési aránya folytán rontja a belbékét, tegye meg, ha kell az esperesség befolyásával is, a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket. Ezen kettős bajnak elenyésztetése után s feltéve azt, hogy az egyház 172 hold földből álló fekvő vagyonát okosan fogja kezelni, biztosítva lesz az egyház jövője s kevés teher jut megosztás tárgyául évenként a hívekre. 4. A látogatási jegyzőkönyvek tárgyalásának folyamán felmerült kérdések és hiányokra nézve következőleg kellett intézkednem: Hanusfalván a lelkész és tanító fizetésének biztosítására tett 209 frtnyi alapítvány a lelkészlak építésénél elköltetvén, az az egyház által visszapótlandó; a város tulajdonában levő faiskola, az egyház iskolájához használatul kéressék el, fél tandijat fizessenek azon szülők, kiknek sem földjük, sem házuk nincs; az ösztöndijak fele a helybeli, másik fele pedig a leányegyházakból járó növendékek közt felváltva osztassék ki. Tapoly-Hermányon a telekkönyvileg 3 holdra felvett tanítói földről az állíttatván, hogy a valóságban csak '/a holdat tesz ki, elnökség e különbözet okának kitudására utasíttatott; — a katli. lelkész által egykor erőszakkal elvett kisharang régebbi megyei határozat alapján is már visszaszereztessék; — a tanitó fizetése nagyobbittassék és ha az nem volna lehető, községi iskolának felállítása szorgalmaztassák, az egyház jogának és vagyonának megóvásáyal.