Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886

1883. augusztus

— 13 — Pétervágáson a tanitó képtelen voltának adván szomorú bizonysá­gát, felhívtam a híveket, hogy az állás üresedése esetében, vállalják el a tagositás-adta tanítói földek művelését s okleveles tanítót alkalmaz­zanak, hogy a földes uraság-adta, de elkallódott fát térítsék vissza, a hiányzó csűrt építsék fel. Feketepatakán meghagytam, hogy a túl-alaesony iskolaépület emeltessék magasabbra, a tanitó pedig tegye le a képesítési vizsgát. Sékuton a lelkész a hiányszerü jövedelme elődje fizetéséhez mérve kisebb lévén, felhívtam a híveket, hogy a lelkészi fizetést, ha más mód nincsen, a földek és rétek beművelése által emeljék. Zamatén köteleznem kellett a híveket, arra, hogy az elvállalt igás­és kézi munkát külkényszer alkalmazása nélkül is serényen teljesítsék; a tanitó használatában levő 6 vékás föld, mennyiben az még ma sincs telekkönyvileg átirva, az adományozó gróf Barkóczy családtól kieszköz­lendő engedmény alapján Írassék az egyház nevére át. Memyiken meghagytam, hogy a templom és iskola jobb karba hozzassék. Tápoly-Izsépen elrendeltem, hogy a biró házánál tűzvész által meg­semmisült takarékpénztári betétkönyv az egyház pénzéről törvényes megsem­misítés után újjal cseréltessék ki, — vegyék a liivek a földesuraság jóaka­ratát igénybe s a felajánlott faanyag felhasználásával építsék fel az is­kolát czélszerűbb módon. Mihalkén felhívtam a híveket, hogy a tanitó fizetését gyülésileg rendezzék s erről az esperességnél jelentést tegyenek és hogy czélsze­rűbb iskolát építsenek. Kladzányban a helyes kivitelű templom mellé egy toronynak építé­sét s nagyobh harangok beszerzését ajánlottam. Homonna leányegyházra nézve felhozott panasz elintézése tárgyá­ban pedig esperességi gyűlés elé útasitám az illetőket és a kerületi gyűlés által megállapított minimális stolárék fizetésére köteleztem őket. Varranó Hosszumez'ón figyelmeztettem a híveket, hogyha községivé fog átalakulni iskolájuk, ennek vagyonát, minden időkre biztosítsák. Új-Klenéczon elrendeltem, hogy Kovalszky Pál végrendeleti hagyo­mánya, 100 frt hajtassék be, ha felekezeti iskolát akar, adjon rendes tanítói fizetést; addig azonban a lelkész tanítsa a vallástant a községi iskolában s ezért a tanítói földek jövedelme őt illesse, — hogy a mun­kácsi fegyháznál volt és most már megszűnt 100 frt lelkészi jövedelmet kárpótolja az egyház, leányegyházaira is kirótt aránylagos illetékösz­szeggel.

Next

/
Thumbnails
Contents