Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1880. augusztus

— 4 III. (Zk.) Főtisztelendő superintendens úr a gyűlést üdvözölve s egyházunk némely kiváló szükségeire figyelmeztetve, szokott jelentését a mult év lefolyása alatt egyházkerületünkben felmerült fontosabb mozzanatokról következőleg adta: Nagyméltóságú és főtisztelendő kerületi gyűlés! „Az Úr lón nekem kőváram és az én Istenem oltalomnak kősziklája" így kiáltott fel Dávid a 94-dik zsoltár 22-dik versében, midőn a szenvedés súlyos terhe alól feloldozva, az isteni szabadítás kies napfénye lövelt reá s ily fohászt emelhetünk ma mi is a kegyelem Istenéhez, midőn 10 mostoha év zaklatása után az isteni gondviselés ragyogó napfényét látjuk megújúlni fölöttünk s szivünk őszinte érzelmitől ösztönözve ugyancsak Dáviddal így szólhatunk: „Jertek! örvendezzünk szabadításunk kősziklájának s menjünk eleibe háladással." Nem tagadhatjuk ugyanis, hogy ezen év, mely Ínségével az Úr jóvoltából lezajlott fölöttünk, súlyosan nehezedett egyházaink és iskoláinkra s úgy városi, mint falusi egyházainkban oly sajnos állapotot idézett elő, mely nemcsak a hívek körében keltett ínséget és nyomort, hanem a lelkészeket és tanítókat is megfosztá mindennapi kenyeröktől, képtelenek levén az egyházak fizetéseiket rendesen kiszolgáltatni, pedig tudjuk, hogy a lelkészek és tanítók csak az Úr oltáráról élhetnek: tudjuk, hogyha különben is szegény fizetésök megvonatik, családjaikkal a mindennapi nélkülözés epesztő gondjának esnek áldozataivá. Azonban reméljünk jobbat s higyjük: hogy az isteni gondviselés, mely szép aratással örvendeztette meg édes hazánkat, azután áldásának gazdag kamatcsepjeivel fogja öntözni határinkat, a jólét napjai teszik ismét örvendetessé életünket és menjünk Istenünk elé háladással. Igen! menjünk eleibe háládattal. Mondjunk hálát a mindenható Istennek, ki meglátogat ugyan olykor, mindazáltal javunkra igazgat mindeneket s el nem hagy végkép, hanem megszabadít irgalmassága és kegyelmességével. — Mondjunk hálát, de nemcsak ajkaink elhangzó rebegésével, hanem szent nevét dicsőítő igaz keresztényi életünkkel; anyaszentegyházunk iránti forró szeretetünk és ragaszkodásunknak tettleges világoltatásával és a mostoha idők egyházunk jólétére czélzó intésinek komoly felhasználásával is. Tíz év óta évről-évre súlyosabb lett az idők mostoha járása fölöttünk, elszegényedtek egyházhíveink, el sok egyházaink annyira, hogy nem egy áll a kétségbeejtő örvény szélén, nem egy küzd a lét súlyos terhe és nyomasztó gondjaival. Ús ha ez tagadhatlan tény, mi akkor a létünk mostoha idők kiáltó intése hozzánk? Az hiedelmem szerint 1-ször: Hogy lelkészek és hívek egýiránt komolyan gondoskodjunk egyházaink és iskoláink jólétének biztosításáról s ne engedjük azokat az enyészet örvényébe sülyedni. Az, hogy az egyházi előjárók gondoskodjanak utak és módokról s használjanak fel helyi körülményeik szerint minden tisztességes kútforrást arra: hogy az egyház körében oly alaptőkét hozhassanak létre, melyből idővel a lelkész és tanító fizetése fedezhető legyen, s az ínséges évek ne koczkáztassák ev. sz. egyházunk biztonságát és felvirágzását. — Az, hogy az egyházhívek a vallásos apák és kegyes anyák hitbuzgó példáját követve, örömmel ragadják meg az alkalmat a jólét napjaiban az egyház üdvének alapítványok ós kegyadományok által való emelésére s ne riadjanak vissza azon áldozattól, mely áldást áraszt egykor gyermekeikre és Isten országát virágoztatja fel közöttünk ev. egyházunk és hazánk javára. Emelnünk kell azonban nemcsak egyházunk körén belől egyházaink jólétét, hanem kivűl is, hogy idővel reánk szálljon annak áldása; segélyeznünk kell országos gyámintézetünket s a némethoni Gusztáv Adolf egyletet, mely kettő már most is évente legalább 25,000 írttal gyámolítja egyházainkat, nagyobb buzgóság és áldozatkészség mellett pedig kétszer annyit is tehetne, ha minden egyháztag évenként csak néhány fillért tenne le annak oltárára Istennek kedves áldozatúl; s rajta kell pedig különösen lennünk, hogy a b. Radvánszky Antal egyetemes felügyelő által az egyetemes gyűlésen indítványozott ós 2000 írttal megkezdett „evangyélmi országos közalap", mely 4—500,000 frtot eredményezne, megvalósítassék, — mert a minden családtól egyszer mindenkorra kivánt 2 írt oly csekély áldozat, melyet egy pár évi jó termés s közjólétünk emelkedése után egyházunk üdvére mindenki szívesen és édes örömmel meghozhat, bátor vagyok ennél fogva azon javaslatot tenni: hogy egyházkerületünk kérje fel az egyetemes gyűlést, miszerint az folyó évi közgyűléséből hívja fel az egyházkerületeket, hogy azok ezen közalap tettleges gyámolítását elfogadván, saját körükben intézkedjenek, miszerint ezen közalap életbeléptetésére a szükséges előkészületek mielőbb megtétessenek s azoknak foganatosítása, mihelyt a kedvező idő beáll, azonnal elrendeltessék.