Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1880. augusztus

Továbbá a letűnt mostoha idők kiáltó intése hozzánk az: hogy egy kerületi ev. árvaház létesítéséhez, melyben legalább 100 árva fiút és leányt ápolnánk és nevelnénk, komolyan és haladék nélkül hozzá lássunk s életbeléptetését erélyes hitbuzgóság és lelkesült közreműködéssel előmozdítani mindnyájan, egyházak és hívek kivétel nélkül törekedjünk. Tekintsünk vissza az ínséges napokra, mindnyájan láttunk utczáinkon úgy városaink, mint falvainkban koldulni járni oly elhagyott árvákat, kiken szivünknek kellett megesni, ha meggondoltuk, hogy ezek nem csak anyagi nyomort szenvednek, hanem leikökben is elárvulva, erkölcsileg is elvesznek úgy az egyház, mint a haza és polgári társadalom részére. — Tekintsünk vissza, mindnyájan láttunk szegény, tehetetlen özvegy anyák édes gyermekeit rongyosan és kiaszott arczczal ajtóinkon alamizsnáért bekopogtatni, kik nemes emberi részvét s keresztényi könyörület nélkül az emberiség terhére nőnek fel, vagy épen a polgári társadalom átkaivá lesznek. — És láttuk nem csak ezt, hanem szemlélhettük különösen városainkban azon veszélyt is, hogy vagyonosabb ellenfeleink az ily szegény árvákat pénzzel segélyezve magukhoz édesgetik s körükbe vonják be, sőt jezsuita gyermek-collegiumok felállítását tervezik, hogy ebbe prot. szegény és árva gyermekeinket is betereljék s ev. egyházunk terjedését és felvirágzását ez által is akadályozzák. Nem kell-e ennélfogva ezen testi nyomort és erkölcsi veszélyt látva önkényt a testvéri őszinte szánalom és könyörülő szeretet, de egyszersmind az evangyéliomi anyaszentegyházunk iránti forró ragaszkodás és hitbuzgóság szent érzetének fellángolni kebleinkben? Nem kell-e könyörülő menynyei atyánk véghetlen szeretetét utánoznunk, ki napját feltámasztja mindenekre s atyai gondviselésére méltatja legszegényebb, legelhagyottabb gyermekét is? Nem kell-e követnünk drága üdvözítőnket, ki széjjel járt és mindenhol jólteve, ki szeretettel hirdette mindenkinek az üdv evangyéliomát, szeretettel áldozta fel mindnyájunkért életét és arra hivott fel: „Engedjétek, hogy hozzám jöjjenek a kis gyermekek s ne tiltsátok el őket, mert ilyenekké a mennyeknek országa" ? Atyámfiai! Férfiak! nagy a feladat, nehézségekkel van összekötve annak megoldása és kivitele, de szent a czél, keresztényi, emberi és polgári kötelesség azt teljesítenünk, épen azért ne riadjunk vissza az akadályok és nehézségektől, hanem lépjünk lelkesen a tett terére s mondjuk ki ma egy szívvel s lélekkel: hogy mi kivétel nélkül mindnyájan egy kerületi ev. árvaházat létrehozni Isten segedelmével s benne bízva akarunk és fogunk. Igaz nehéz a feladat, de hiedelmem szerint nem kivihetetlen. Épitem pedig törhetlen bizalmamat és erős reményemet mindeneknek előtte azon mindenható gondviselő atyára, ki az árváknak is édes atyja és minden szent és jó ügynek hű gyámolítója s ki már kerületi nyugdíjintézetünk megalapítása és 14 év alatt 118,798 frt 98 krra való növekedésében is tanúsította rajtunk azon kegyelmes igéretét, hogy a kik benne bíznak, soha meg nem csalatkoznak és hiszem: hogy fognak találkozni közöttünk oly nemes szívű házastársak, kik Istentől gyermekekkel nem levén megáldva, ev. árváinkat fogják édes gyermekeikké fogadni s nagylelkű hagyományaikkal árvaházunkról sem feledkeznek meg; hiszem: hogy lógnak találkozni egyházkerületünkben oly nőtlen vagy hajadon egyének, kik családnak nem örvendvén, haláluk órájában az által emelnek maguknak örök és elévűlhetlen emléket, hogy ker. árvaházunkat teendik örököseikké; hiszem: hogy támadnak özvegy férfiak és nők, kik saját keserű tapasztalatukból győződvén meg az árvák sanyarú helyzetéről, az elhagyott árvák gyámolítását kedves kötelességüknek ismerendik: hiszem: hogy gazdagabb, sőt csekélyebb jólétnek örvendő egyháztagjaink és polgártársainknak is könyörületre indítja s tettre buzdítja a kegyelemnek Istene szivét és lelkét, hogy árvaházunkat vagy évi kegyadomány, vagy kegyes alapítvány által segélyezzék s ez által halhatlan leikökre nézve is kiérdemeljék Istennél azon jutalmat, hogy az örök élet hazájában könyörületre találjanak és elnyerjék az égi üdv zavartalan boldogságát. Épitem továbbá bizalmamat és reményemet a lelkészek, felügyelök, egyházak és hívek hitbuzgósága és áldozatkészségére, bizton elvárván: hogyha a kerületi árvaház tökéjének közgyüjtés általi támogatására kedvező időben felhivatnak, szívesen teszik le az Úr oltárára, a szent czél előmozdítása érdekében, áldozataikat. Épitem reményemet és bizalmamat e fölött arra: hogyha egy jó évben sorsjátékot rendezünk ügyünk előmozdítására, az hathatósan mozdítandja elő kitűzött czélunkat s tetemesen nevelendi alaptőkénket. Épitem végre bizalmamat és reményemet arra: hogy szives támogatást nyerendünk e részben a magas kormány, a magyarhoni gyámintézet és Gusztáv Adolf egyletnél s megengedi érnünk a jó Isten azt, hogy évről évre nagyobb fejlődését lássuk jótékony intézetünknek.