Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

2. szám - Kétféle prédikálás. Endreffy Jánostól

— 47 — nem tudta leverni a lábáról, lelkében a félelem sziporkája sem élt. Wormsba még akkor is bement volna, ha annyi ördög lett volna benne, mint zsindely a háztetőn. Wormsban ütött öklevél a bibliára: nem tehetek másként. Ezeket a gondolatokat állítja hivei elé, hogy Luther példájából harci bátorságot meriísenek. Majd hatalmas kirohanásokat intéz a iniesmacher szellem ellen, mely a harci kedvet gyöngíti és békéről beszél. Igy prédikál a tenton ivadék: „Igen, ez a miesmacher szellem, az a kellemetlen bacillus, mely beleeszi magát fejetekbe, agyatokba, hol ketten vagy hárman összegyülekeztek és a békéről beszéltek ; ez a miesmacher szellem, mely otthon az asszonyok tollát nyavalygó levelek írására vezeti, melyek a sneidig katonából csüggeteget csinálnak, ez a miesmacher szellem, mely a tábori kórházakban a sebesültek gyógyulását föltartja és bajtársainkat, kik fölesküdtek a zászlóra, zászlóhagyókká tesz, megrabolja becsületüket és lelkiismeretüket és fegyházba hurcolja őket. Átok erre az aljas miesmacher szellemre ! Minden bünt megbocsát Isten az embereknek, még az uzsorás bűnét is, ha megbánja valósággal, de aki hiszi, hogy a jó Isten nem tud segíteni már, aki a mosogatórongyok és gyávák nyavalyás nótájába kezd : „úgyis minden hiába", az halálos bünt követ el. Annak már nem elég mély még a pokol sem, annak pokla van már a földön." Ilyen tónusban prédikált katonáinak egy lutheránus pap, a németországi evangelikus sajtószövetség direktora 1917-ben, a világháború negyedik esztendejében. Ezt a krónikás pontosságával meg akarom örökíteni a jövendő számára. Hadd lássák késő ivadékok, mint ünnepelték a reformáció 400 éves jubileumát Artoisban vagy Flandriában, Luther szellemével is hadakozva a miesmacherek, a kedvrontók ellen ! Mondott ugyan nevezett lutheránus tábori lelkész jót is Luther alázatáról, hitéről, szeretetéről, csak — csak ne fogta volna ezeket is Mars szekerének eleibe . . . Egyébként pedig bámulunk azon, hogy ilyen ember, aki annyira tud tüzelni és átkozódni a harci kedv rontói ellen, aki fölhasznál ez ügyben minden szentséget, a reformáció 400 éves jubileumát, Luther lelkét és bátorságát, tetemre hivja Siegfried hőst, amint sárkányokat ől, aki irigyli a tábori kórházakban tespedőktől, gennyedőktől azt az időt is, amig meggyógyulnak, aki ráförmed még a hitvesekre is, ha fájdalom tolul a tollúk hegyére, mikor uruknak tábori lapot irnak — sirnak, aki megbocsátja még az uzsorás uzsoráját is, de a csüggedőt a poklok fenekére kivánja, ezen az emberen mondom csodálkozunk, hogy ilyen vérszomjas lelkülettel miért marad továbbra is lutheránus lelkész és a németországi evangelikus sajtószövetség direktora, és miért nem fekszik bele a lövészárokba, mint baka, hogy fegyverrel mutassa meg mit tud ! Ott persze nem szeretik a szónokokat, hanem a néma kitartókat, sokat szenvedőket és mégis cselekvőket! Mert Stark szónoklásának a miesmacherek ellen Jézus lelkéhez semmi köze. Neki csak ugy hisszük el igazát, ha lemond a sarzsiról és beáll közlegénynek. A szó próbaköve a tett! Á