Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)
10-11. szám - A magyar racionalista theologia. Lie Fizély Ödöntől (folytatás)
— 232 — A legmagasabb erkölcsi és vallásos eszme az Istennek, mint szent mindenhatóságnak, teljes bölcseségnek és örök szeretetnek, mint a létei utolsó okfejének, a mindenség alkotója s kormányzójának a szellemvilág szent törvényhozója s birájának eszméje. Az ezen eszmék feletti szemlélődés által meghatott lélek az isteni felség imádására ragadtatik, Szemben azokkal, akik a kegyesség erényét az Isten iránt való kötelességnek nevezik, ő azt a magunk iránt való kötelességnek hirdeti. 1 íme a racionalizmus hatása! Elvei érvényesülnek nem csak a vallás általános vizsgálásánál, a keresztyénség megítélésénél, de megtaláljuk hatását a különböző theol. tudományos szakokban is. Ennek a következménye volt az egyes hittétel racionalizálása. Különösen a prédikációkban s azután az unió törekvéseknél találkozunk vele. Amikor pl. az úrvacsora predestináció dogmáját nem tekintették akadálynak az egyesülésre. A nehézség megszüntetését egyszerűen ugy gondolták, hogy feladták az egyház hivatalos felfogását s helyébe tették az egyszerűbb, a racionalis értelmezést, amivel az egyesülés útját vélték egyengetni. A krisztologia háttérbe szorul. Jézus ember, az Isten küldötte: példakép s mint ilyen a legfőbb isteni ismeret és a legtisztább morál prédikátora. Halála nem satisfactio, az Istennel való kiengesztelés, hanem tanításának a megerősítése. A bün lényege az erkölcsi defektus, tökéletlenségben nyilatkozik meg. Mindezekről részletesebben a racionalizmus igehirdetése és az unió törekvések tárgyalásánál fogunk megemlékezni. A racionalizmus hitvallását — amit a racionalizmus dogmatikájának is neveznek — az Isten, erkölcsi szabadság és halhatatlanság eszméiben találja meg. Mielőtt azonban erről szólanánk, lássuk vélekedését a csodáról, s ami ezzel összefüggésben van az isteni gondviselésről, theodiceáról, amelyek mintegy átvezetnek a racionalizmus dogmatikájának bővebb kifejtésére. Az észszerű vallásfelfogással ellentétben van a rendkívüli, a csodálatos. Azért ez idegen, nem oda való elem a racionalizmusban. A radikális irányúak határozottan elvetnek minden csodát s nem fogadják el a szentírásban elbeszélt csodákat sem. Péczeli józsef azt hirdeti, hogy ha valamit a természetnek rendes folyása szerint meg lehet magyaráznunk, sohasem kell ott titkokat és rendkívüli csodákat keresnünk. Az isteni bölcseség és véghetetlen hatalom, noha méltóztatik magát sokszor különösen megdicsőíteni, de nem szokott soha a természetnek rendes útjától eltávozni ott, ahol a csodatételre és rendkívüli való cselekedetre semmi szükség nincs. Ebből a szempontból vizsgálja Mózes halálát, hogy őt maga az Isten temette el, vagy hogy Isten szavára kettéhasadt volna a föld és angyalok temették őt el. Nincs elegendő ok — úgymond — mely azt hitesse el velünk, hogy az ur ezt cselekedte volna a Mózes testével, amit nem cselekedett sem a pátriárkákévá!, sem 1 Vandrák A. I. m. 117. 1.
