Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

1. szám - Debreceni Lelkészi Tár. Wagner Györgytől

— 23 — dolat, gyönyörű imák (Baltazár), szépséges nyelv ; haszonnal olvastam, sok indítást kaptam. Az „Értekezések . . ." című harmadik részben négy munkát találunk. Dr. Lencz Géza a háború etikai megítéléséről szól. Elitéli a háború ellenzőit egyrészt, de elitéli a fanatikus lelkesedőket is : „A meggyőződés nélküliség árulásba visz, a fanatikus elszántság esztelenségeket követ el." Aki azonban szilárd meggyőződéssel felismeri a nagy célt, az a háborúban is etikai alapon áll. A háború etikai megismerése bűnbánatra és javulásra készteti az őszinte embert. Az idevágó háborús irodalom felhasználásával és hazai viszonyok beleszövésével megalapozta és élvezetessé tette szerző tanulmányát, felolvasását. Ugyancsak felolvasásra készült Dr. Kun Béla „Világi papok" cimü dolgozata, melyben az egyház „világi" tagjainak, vezetőinek lelkére köti, hogy mint az egyház élő tagjai, mint igazi lelkipásztorok öntudatos szeretettel végezzék az egyház és a keresztyén hétköznap dolgait. Zoványi Jenő: ,,A reformáció művelődéstörténeti jelentősége" cimen irt egy nagyobb tanulmányt. Gondos munka, mély történeti érzékről tanúskodik, több eredeti meglátást hoz. Meggyőző ama kijelentése, hogy a keresztyénség elterjedésének rétegeit nem szabad a fajok (román, szláv, germán) szerint elkülönítenünk. Szükséges annak megállapítása is, hogy a magyar irodalmi nyelvet nem Pázmány Péter teremtette, mert azt már megteremtette a reformáció kora. A reformáció művelődéstörténeti jelentőségét a tanügy és nyomdászat felvirágoztatásán kivül elsősorban és mindezek felett az egyéniség elvének életbeléptetésében látja. Az egyéniségek elvének nagy áldást hozó két főeredménye: a vallásos türelem és az egységes világnézet, a mi valóban a legfőbb művelődési faktor. A reformáció központi jelentőségét tehát az egyéniség elvének reálizálásában látja. Mi ezt a gondolatot, bár nem hangzik eléggé filozófikusan, de annál biblikusabban, ugy fejeznők ki : A reformáció központi jelentősége a személyes hit által való megigazulás Neked, magadnak kell hinned teljes szivedből, teljes lelkeddel, igy majd üdvözölsz. Ha nem tudsz, vagy nen; akarsz hinni, akkor nem segit itten sem pap, sem egyház, sem szertartás, sem pedig tekintély. Ebből a személyes hitből sarjad azután az egyéniség elve és igy a vallásos türelem és az egységes világnézet is. Vájjon annak, akinek a Krisztus szava, a szentírás igéi vagy mondjuk az egyház „tana" személyes, öntudatos hitévé, birodalmává lett, vájjon annak ne lehessen azért egységes világnézete ? Zoványival szemben — ha ugyan ép itten szűkszavú megjegyzéseit jól értelmeztük — azt kell mondanunk, hogy lehet, sőt ép ezért lehetséges az egységes világnézet. Nagypéntek misztikumával. húsvét titokzatosságával, a sírgödör rögeinek dübörgésén is áthatoló reménységgel még nem békült meg az experimentális tudomány, de vájjon a D. L. Tár II. részét munkáló sok-sok hivő papnak ne volna egységes világnézete? Ha van személyes hite, bizton van egységes világnézete is. Egyébként, ép mivel szerző nem beszél részletesen a vak hit és a tudomány eredményeihez