Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

1. szám - Debreceni Lelkészi Tár. Wagner Györgytől

— 22 — választani a nekünk megfelelő munkákat — más szerző pedig csak könyvcimeket sorol fel — melyiket vegyük elő ? Itt a fejlődés szerves képét látjuk, ott csak rapszodikus vázlatot találunk. Annyit meg kell engednünk, hogy a feladat nehéz volt; a kezdet, az uttörés nehézségeivel kellett megküzdeni, hiszen ez az első ilynemű magyar vállalkozás. Mindamellett az újszövetség és ó-szövetség főtudomá nyainak ismertetése (Daxer, Varga, Deák) alapos és sikerült. A többi is kiegészíthető egy uj kiadásban. Így azután a falun élő lelkésztestvérek közül sokan, akik hasonló utmutató munka hiányában eddig nem mertek hozzáfogni rendszeres tanulmányozáshoz, köszönettel és eredménnyel fogják használni ezen „Értesítőt " A „Beszédek és imák" című rész 62 beszédet, 4 biblia magyarázatot és 5 imádságot tartalmaz. Országos nevü szerzők mellett találunk kevésbé ismert, uj neveket is. Ottan a név már eleve garantálja a jó beszédet vagy imát ; itten a jó beszéd ad súlyt a névnek is. Bár megemlíthetnénk olyan beszédet, amely bizony nem igen érdemelte meg a kinyomtatását, bár a keresztyéni központi gondolat nem domborodik ki minden beszédben, úgyhogy némelyike „nemzetközi" beszédnek is beillenék; bár egyik-másik beszédben a vezető fonál a szó- és nem az immanens logika, azért mégis örömmel és lelki haszonnal tekintünk vissza az évfolyam sok beszédére. Az ünnepekre szóló beszédek valóban az ünnep üdvtörténeti jelentőségét emelik ki és ez a fődolog. Igaz, hogy kiérezni a szerzők református vagy evangélikus hitbeli mivoltát, de hisz ez természetes és szükséges is, szem előtt tartva az intést : Tartsd meg, amid van! és tiszteletben tartva a protestáns elvet: a mások hitbeli meggyőződése iránti türelmet. A beszédek „alkalmi" beszédek: a kor kérdéseinek, a háború aggodalmainak hordozói. Az Isten és haza iránti szeretetről ; a kötelességnek híven való teljesítéséről lelkes buzdításokat olvasunk. Forrón buzog a haza iránti szeretet érzése. E tekintetben lelkészeink versenyeznek a németországi testvérekkel, igy természetes, hogy ugyanazon hibába, vagy mondjuk lelkes túlzásba is esnek. Sok beszéd arról szól, hogy a mi részünkön van az igazság, hogy mi Istenért és az igazságért harcolunk (ellenségeink papjai is ezt hirdetik hasonló áhítattal hallgató híveiknek) ezért nekünk győznünk kell! De hátha mégsem győzünk? Hátha nem győzünk oly feltétlenül, amint azt prédikációinkban hirdettük, mit fogunk majd akkor mondani ? Fordítunk egyet a dolgon, hisz ebben is ügyesek vagyunk ? Ezért ki kell emelnünk azt a beszédet, amelyet Futó Zoltán „A keresztyén és távollevő szerelmesei" cimen irt. Az igazság, a jog, a szeretet mondja — csak ideileg bukik. Az Ur elkezdte a jót, el is végzi a Krisztus napjára. A gondolatot, a hazaszeretetet, a nemes alkotást a gonosz meg nem semmisítheti; diadalt arat bizton a nagy, a vég napon : Krisztus napja ez ! Más ez, mint az a, bár őszinte meggyőződés sugalta mondás : A seregek Ura a mi oldalunkon harcol ! Ez az igazi keresztyén felfogás adja azután ajkunkra az igazi keresztyén imát is : Tudunk Kr. nevében imádkozni. — Sok beszéd, gazdag tartalom, sok szép értékes gon-