Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

4. szám - Vallásos élmény és művészi ihlettség. Szelénvi Ödöntől

— 113 — elmélkedés közben skarlátpiros függönnyel borította be az ablakokat, melyek egész szobáját vörös világításba helyezték, vagy pedig irás közben rothadt almát szagolt. Kemény Zsigmondról tudják, hogy éjjel irt és azért gyakran megesett rajta, hogy az éjjelt megnyújtotta, vagyis nappal is elsötétített szobában gyertyával dolgozott és hevítette magát fekete kávéval.

1 De eddig csak általánosságban jellemeztük a költői ihlettségnek a vallásos ekstázissal rokon állapotát, de próbáljunk most közelebbről annak lényegébe hatolni. Ez állapotot behatóan elemzi Joh. Volkelt kitűnő esztétikája III. kötetében. Mi itt csak a főbbeket ragadjuk ki. Az alkotó folyamat szerinte a következő fokozatokból áll 1., az alkotó hangulat, mikor is a művészi tudatot alak és tárgytalan hangulat keriti hatalomba. A művész lelke tele van feszültséggel, várakozással, vágyódással. Jellemzi még, hogy nem figyel a környezetre, nincs érdeklődése a mindennapi élet igényei iránt. Szórakozottnak, alvajárónak tetszik: a felizgatott idegrendszer pedig hallucinációkat és illúziókat idéz elő. 2 A foganás (koncepció), általában fáradságnélkül a tudat oly tartalmakban részesül, melyek azzal az érzelmi bizonyossággal járnak, hogy bennök a műalkotás termékeny csirája foglaltatik. Megjegyzendő azonban, hogy a koncepció nem áll egyetlen sugallatból, hanem sugallások és ötletek egész sorából, melyek azonban még a formális és összekapcsolás munkájára szorulnak. 3. A művészi alkotás következő foka a belső keresztül vitel, melynek lényege, hogy uj tudattartalmakat a képzelet kidolgozza (vázlatkészités). Végre a lV-dik a végrehajtás, vagyis a műalkotás érzéki megvalósítása. Az egész folyamatnál hármat akarunk kiemelni, 1., a művésznek a külvilágtól való elfordulását és bensejébe való merülését, 2, az érzelem (hangulat) fontos kezdő szerepét és 3, hogy teljesen még e fokozatok fölvétele sem magyarázza meg a művészi teremtés titkait, még pedig azért, mert ennek gyökerei a tudattalan régiójába nyomulnak be. És most alkalmazzuk az esztétikából nyert indításokat sajátlagos kérdésünkre : a vallásos élmény lefolyásának egyes mozzanataira. A közvetlen vallásos tapasztalat az Isten és az emberi lélek, a trancendens és pszichikai világ sajátszerű érintkezése. Hogyan megy végbe ez az érintkezés? Itt valóban a titkok titkával állunk szemben, melynek teljes megfejtéséről le kell mondanunk, de arról nem, hogy hozzávetőleges megyarázatát ne adjuk, de e célból analógiákhoz kell folyamodnunk. A vallásos megélésben személyiség személyiséggel, lélek lélekkel áll szemben — e feltevésből a protestáns misztika nem engedhet. Már most hogyan élünk meg más személyiséget? általában az érzékek utján, kivált a hallóérzék által az emberbe hatoló szó segítségével. Vájjon igy éljük-e meg Istent is ? feltéve, hogy az Istennel való érintkezés az érzékek utján lehetséges, eleve bizonyos, hogy amit róla észre1 Beöthy Zsolt egyetemi előadásai szerint. Theologiai Szaklap és Könyvujság XVL évf. 8