Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)
1. szám - Zsidó apokalyptica Juhász Lászlótól
— 11 — utolsó ítéletről, melyben Isten, mint világbíró jelenik meg. Ámde á végitéletet megelőzik a messiási vajúdások. A jelenvaló aeon megsemmisülése s az uj aeon előállása a halál vonaglásával s a szülési fájdalmakkal van egybekötve: a világ megöregszik, az emberek elgyengülnek, iszonyú betegségek dühöngenek; idétlen szülések lesznek, gyermekek fehér hajjal születnek, a föld terméketlenné lesz, szegénység és iszonyú éhség fog pusztítani, az eső megszűnik ; nap, hold, csillagok kilépnek rendes pályájukból ; vad állatok előtörnek ; fákról vér foly, kövek kiáltanak ; az égen rémítő jelek jelennek meg s a Mindenható megrázza az egész teremtettséget. Rémület lepi meg az emberi nemzetséget; leírhatatlan zavar, mindenek harca mindenek ellen. „Lázadás az országokban, zavar a népek közt, gonosz törekvések a nemzetekben, nyughatatlanság a fejedelmek közt, forrongás az uralkodók közt (I Énóch 994 ; IOO2 ; III Sib. 6,3-647; II Bar. 4832,35. 70 3 ; IV Esdr. 9 3 — Mk. 13 8 s parall.). Rokon rokon ellen, atya fia, testvér testvér ellen küzd. (Bousset: Die Reil. d. Jud. 287. lap). Azután következik a nagy ítélet. S míg az ó-izraelita felfogás szerint az ítélet Izrael jelenlevő ellenségeinek legyőzésében áll, az apokalypticában az ítélet kiterjed az egész jelenlegi aeonra, tehát universalis jelleget ölt s az egész világot átöleli, melyben már nemcsak Izrael ellenségei, hanem minden ember Isten elé kerül s megítéltetik cselekedete szerint. Jehovah a nemzeti küzdő, harcisten eltűnik s apokalypticában a fehérhajú trónon ülő, nyitott könyvből ítélő, vagy kezében mérleget tartó Bíró lép s az utolsó nagy aktus tehát törvényszéki jelleget ölt. (Dán. 7.). Az ulolsó ítélet gondolataival kapcsolatban fejlődött ki az apokalypticában a feltámadás hite. Ez a hit az ó-szövetségben csak derengésben van, itt ott találunk egy-egy felcsillanó sugarát e reménységnek. (Jób. 19 25—27 ; Zsolt. 17 I S; 39, 49 J 6; 73 2 3 kk.). Ezékiel 37 fejezetében a gondolat symbolicus, az egész népre kiterjedő. Az általános felfogás közepette, hogy a halottak vissza nem térhetnek, mint különös isteni tényről van szó, hogy Isten bizonyos körülmények közt a holtakat is feltámaszthatja. Az apokalypticában azonban Dán. 12 2 kk. alapján mindinkább tisztábban és határozottabban bontakozik ki e hit, amely élesen jelzi azt a különbséget, amely az ó-szövetségi s apokalypticus, illetve uj testamentumi felfogás közt fölmerült. S épen a feltámadás hite a legjelegzetesebb mutatója annak a távolságnak, mely a két felfogás közt létezik A feltámadás hite természetesen a jövő reményét s az ehhez füzödő uj világrendet természetfölöttivé, szellemivé s vallás-erkölcsivé teszi. Az ősrégi hit a végső küzdelemről s a nemzeti-földi korlátok eltűnnek, az Ítélet gondolata egyetemessé válik, nemcsak a jelenleg élőkre terjed ki, hanem az ezelőtt élt nemzedékekre is s többé nem Izrael népe, mint egész s ellenségei állanak elő az utolsó Ítéletnél, hanem az egyedek, a feltámadás hite az individualismus kifejlesztője lett s az individualismus az egyéni felelősség érzését erősítette meg.
