Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)
1. szám - Zsidó apokalyptica Juhász Lászlótól
« — 12 — A feltámadás hite fejlődése menetén nem mindenkor a világitélettel kapcsolatban lép föl, hanem önállóan, hogy ugy mondjuk történetesen, alkalmilag is. Fejlődése későbbi pontján jön aztán mind szorosabb összeköttetésbe a világitélettel. S elsőben nem is az egyetemes feltámadás hite az, mely a kegyeslelkekben kifejezésre jut, hanem a kegyesek s az igazak feltámadása, tehát a részleges feltámadás hite, mely az igazság érzetből folyt, hogy t. i. a feltámadás csak az igazak megérdemlett jutalma s ezzel nyer kiegyenlítést a földi élet egyenetlensége s szenvedése s baja. Az uj szövetségben Luk. 14i4 és 2036-ban találjuk az igazak feltámadásának hangoztatását, mig a Jel. könyve a feltámadás hitének mindkét gondolatát összeköti, előbb az igazak a messiási kor kezdetén s az utolsó itélet alkalmával az összes holtak. 20 4 kk. n kk. Bár Jézus korában e hit a nagy néptömeget mindinkább áthatja, ugy hogy az egyetemes feltámadás s ezzel kapcsolatban a túlvilági megfizetés hite dogmává lett, mindazáltal az egyes Jézus korabeli pártok közt vita tárgyát képezte. A pharisäusok ugy látszik, « hogy az igazak feltámadása mellett foglaltak állást Josephus szerint is (A. XVIII, 14), aki egyéb iránt azon körülményre is rámutat, hogy a hivő és hitetlenek, pharisäusok és sadduceusok közt levő különbséget és válaszfalat a feltámadás hite, illetve annak tagadása képezte (A. XVIII, 14, 16. B. II. 16 3 kk.). Pál tehát a feltámadás hitét a néptudatban találta s azt akképpen alkalmazta, mint 1 kor. 15s? s I. Thess. 4 ít ; ban találjuk. A nemzeti s földi váradalmak mellett ekként az apokalypticában a tisztán vallás-erkölcsi motívumok kezdenek kifejlődni s a népközfelfogásában meggyökeresedni. S ilyen eschatologiával szemben már nem Izrael s ellenségei jönnek tekintetbe, hanem az ítéletnek minden népekre, tehát Izraelre való kiterjedése mellett a jó és gonosz ellentéte. S midőn Jézius a közel hitt végitéletet tiszta, minden földi s nemzeti színezettől mentén fogta föl és hirdette, e felfogás a népben is kellő visszhangra talált. A feltámadás és itélet után nagyon természetesen a jók és gonoszok jutalma, állapota s lakóhelye foglalkoztatta az apokalypticus képzeletet. A kegyesek jutalma az örök élet lesz. E gondolat vonul át az egész apokalypticán. (Dán. 122 ; I. Énóch. 37 4 ; 40 9 ; 583 ; Mt. 943.45; IO17 ; IO30 s parallelek). Nagyon érthető, hogy az örök élet hite is lassan tisztul a földi, érzéki képzetektől. Az örök életet a nép hite a földi élet meghosszabbításának, tehát innensőnek s materialisticusnak fogta föl. I. Énóch. 62u kk. igy irja le azt : „együtt esznek az Emberfiával, letelepesznek és magasztalják örökké . . . s a dicsőség ruhájába fognak öltözni." De természetesen a tisztultabb nézet is kifejezésre jut. Az örök élet fogalma supernaturálissá válik, a halál teljes legyőzetést talál, a kegyesek fényben élnek s az érzéki képzetektől lassanként megszabadul, s azon fogalom alakul ki, melyet Pál apostolnál is megtalálunk : Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békés-
