Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

A genfi „Réveil." 89 családot, épp úgy, mint Calvin idejében. Montesquieu, Charles Bonnet, J. J. Rousseau, az Encyclopaedisták, Voltaire hatása az eddigi evolutióval egészen ellenkező mederbe irányítják Genf vallásos gondolatát, ama mozgalom felé, melynek a rationalismus nevét szokták adni. A theologia apologétikává és morálissá válik. Az orthodoxia száraz dogmatizálása helyet enged a rationalismus egyszerűsítéseinek: a vallás úgy tekintetik, mint a szociális jólét és a kötelességek teljesítése szempontjából szükséges intézmény; a prédikációk tárgya az erény; a hit üdvözítő erejét a jócselekedetek hatalma helyettesíti. Megtaláljuk a typikus vulgáris ratíonalista prédikációt, amely e korban mindenütt dívott; pl. Amédéé Lullin „Előkészület a halálra" xn'mű egyházi beszédje az előkészület hat eszközét említi: 1. a halálról és következményeiről helyes fogalmat kell alkotnunk: 2. bizonyos mértékig el kell szakadnunk az élettől; 3. lelkiismeretünk állapotát hozzuk rendbe; 4. mindennap helyesen éljünk; 5. ügyeinket rendbentartsuk és egészséges korunkban végrendelkezzünk; 6. kerüljük a kövérséget.

1 — A theologiai tudományok akkori legkiválóbb művelője: Jacques Vernet „Instruction chrétienne" c. dogmatikai munkájában nincs szó a szentháromságról; az eredendő bűn nem említtetik; Jézus istensége nem más, mint Istennek a legbensőbb egyesülése az ember Jézussal; a bűnbocsánat három nélkülözhetetlen feltétele a jó cselekedetekben mutatkozó bűnbánat, hit és megszentelődés. — A korszellem hatása teljesen rányomta bélyegét a XVIII. század Genfjére. „A genfi papok is a század szellemének befolyása alatt állottak: lassanként kezdték elvetni az evangélium vitális tanait. Az értelmet és az erényt mindenek fölé helyezték. Túlságos kizárólagossággal hangsúlyozták az üdvösségben az ember cselekedetét és nem eléggé az Isten művét, a bűn és kegyelem tanának kárára."' A francia forradalom után Genf 16 esztendeig (1797 1813.) francia uralom alatt állott, mint a Léman-département székhelye. A „szolgaság 16 esztendeje" alatt a genfi klérus vallás- és hazaszeretetének gyümölcseképpen az egyház és az iskola függetlenül maradt fenn. A genfi Patriotismus, a hazához és az „atyáink vallásá"-hoz való ragaszkodás talán sohasem tört ki nagyobb erővel, mint a restauratio pillanatában (1814.), mikor Calvin egyháza traditionális alapjaira helyeztetett vissza. De vajjen a sokat emlegetett „religion de nos peres" („atyáink vallása") tényleg az a vallás volt-e, amelyet Calvin és a Calvin köré csoportosuló ősök vallottak? A constitutio, confessio és catechismus hármas alapjából egyik sem maradt meg a régi formában. Az Oidonnances ecclésiastiques az 1794-iki uj alkotmány megszavazása óta többé nem volt életben „és ha olykor hivatkoztak is egyes cikkelyeire, csupán mintegy szokásból történt."

2 1 A. Lullin: Préparation ä la mort. Id. de Goltz i. m. p. 94. 2 Choisy: i. m. p. 11. 3 Heyer: i. m. p. 131. 6