Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

D. Schmidt Károly Jenőtől: A reformáció alapelvei

A reformáció alapelvei. Λ /íegérkezett hát az 1917-ik esztendő. Jubileumi esztendőnek kell •i'i lennie a föld egész protestáns keresztyénsége számára. Elsősorban természetesen számunkra, ágostai hitvallású evangelikus keresztyének számára. Ez évi október 31-én lesz ugyanis négyszáz éve, hogy D. Luther Mártont, a szükség és megszorult lelkiismeretének szent együgyiisége arra indította, hogy a 95 tétel kiszegzésével megtegye az első lépést ahhoz a nagy műhöz, melyet reformációnak nevezünk, s melynek ezen végső idők keresztyénsége kétségtelenül legjavát köszöni. 1917-ben a reformáció négyszázéves örömünnepének nézünk elébe. Magától értetődik, hogy az ilyen ritka alkalom méltó megünneplésére már évek óta készültünk. Honi egyházunk gyülekezeteiben tényleg itt is, ott is folytak az előkészületek a reformációhoz. Ekkor jött a borzasztó világháború .. . Más került az előtérbe. De azért nem feledkeztünk meg 1917-ről. Semmi esetre! Ellenkezőleg, A világháború megrázó tapasztalatai is épen arra szolgáltak, hogy e magasztos ünnepségre igazában készülni tanultunk. A háború sok lelket eszméletre térített. Igen: sokan ráeszméltek arra, hogy mink van a kereszténységben és a reformácó egyházában. És ezen fordul meg a dolog. Csak akkor jubilálhatunk méltóképen e nagy évfordulón, ha a reformáció áldásáért hálákat adhatunk. S így az eis') kérdés: mit köszönhetünk a reformációnak? Róma erre nagyon kedveződen válas-zt ad. Azt mondja: a nyugati keresztyénség a legrosszabbat köszöni s reformációnak, ami egyáltalában érhette; két ellenséges táborra való oszlását, melynek egyike, mivel Rómától elszakadt, eretnekké lett. Luther engedetlenségbe és lázadásba ragadta a lelkeket. Fártoskodást és romlást hozott az egyház és a népek életébe. Az isteni és emberi rend ellen való minden durva támadás tőle ered. Lulher a pokol eszköze volt. Ezt mondja Róma. Látszólag kedvezőbb és találóbb Róma leghevesebb ellenfeleinek válasza, azoké tudnillik, akik magukat szabad szellemeknek szeretik nevezni, de a valóságban épen nem azok, sőt túlságosan korlátoltak, mert mindent, Istent és a világot, időt és örökkévalóságot emberi értelmük vakondokszemével akarnak megítélni s emellett többnyire utánaprédikálják ész-papjaik véleményét.