Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Könyvismertelés - Réz László: Vezérkönyv az elemi népiskola ref. vallásoktatásához. Pröhle H-től

68 Könyvismertetés. 68 személyiség létrehozó és fentartó eszközeire: az Isten igéjére és a szentségekre; de fogadjuk el a czélnak fenti módon való meghatározását s kérdezzük, miként véli a szerző ezt a czélt elérhetőnek. Szerinte vallástanításunk egvik sarkalatos hibája, hogy túlteng benne az értelmi mozzanat az érzelem és akarat rovására s azért főleg az érzelem, illetőleg a kedély nevelésére veti a fősúlyt. Sajnos, ez a vád sok tekintetben ráillik népiskolai vallástanításunkra s azért a szerzőnek ide vonatkozó megjegyzései megszívlelésre méltók. Azonban ezen a bajon ismét csak úgy segíthetünk, ha a keresztyén egyéniséggé való nevelést tartjuk szem előtt, ami az egész emberre való hatást és pedig a személyes életből fakadó hatást tételezi fel. Ezért midőn a vallástanitó egyéniségéről van szó, az egyes szétfolyó jellemvonások felsorolása helyett mi azt várnók, hogy a vallástanítónak mint keresztyén jellemnek rajzával találkozunk. Ez esetben nem így fejezné ki magát a szerző: „A szeretet is kiváló kelléke a jó vallástanítónak", hanem azt mondaná, hogy a szeretet az alapjellemvonása, t. i. az a szeretet, amely a Krisztus pásztori szeretetének tapasztalásán nyugodva pásztori szeretettel csüng a reá bizott gyermekeken, mint Jézus is ezt a feltételt keresi s akkor mondja Péternek: „Legeltesd az én juhaimat, legeltesd az én bárányaimat", mikor az arra a kérdésre : Szeretsz-e engemet?, az Üdvözítő irgalmától áthatva és megújulva így felel : „Uram, te mindeneket tudsz! te tudod, hogy szeretlek tégedet". De azért a szerző használható utasításokat foglal össze munkája első részében és csak óhajtandó, hogy minél többen okuljanak belőlük. Nem tudunk azonban egyetérteni azzal a kijelentéssel, hogy az I. és II. osztályban még nem lényeges, hogy a vallástani anyag bibliai történet-e, vagy más elbeszélés. Szerintünk a bibliai történetet nem szabad más történetkékkel helyettesíteni. Nemcsak az egyházi, hanem a paedagógiai szempont is a bibliái történetek mellett szól. A gyakorlati rész jelességei és hibái az elméletből folynak. Elég egy-kettőt elolvasni azokból a kigondolt és alaki tekintetben is kifogás alá eső történetkékből, amelyek különösen az I. osztály anyagában találhatók s fenti állitásunk igazolva van. Természetesen, ha a bibliai történeteket magukat is oly messze menő szabadsággal kezelik, mint a szerző, akkor nem csudálkozhatunk azon, ha a profán történetkék ezekkel egysorba és egy színvonalra kerülnek. Legyen elég a „Jézus halála" czimű leczkére hivatkozni (90. old.), ahol a szerző szó szerint ezt mondja : „Egyszer egy nagy ünnepnapon elment Jézus a templomba, hogy ott imádkozzék. Amint bement a templomba, talált ott sok szegény, jó embert, akik úgy imádkoztak, mint ahogy tanította őket! De voltak ott rossz szivű gazdag emberek is, akik ahelyett, hogy imádkoztak volna, pénzt kerestek a szegény emberektől a templomban is. Ezeket a rossz szivű gazdag embereket a szegény emberek szemeláttára korbácscsal kergette ki Jézus a templom-