Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Dr. Szelényi Ödöntől: Egy érdemes régi magyarhoni pedagogo. teologus

Egy érdemes régi magyarhoni pedagogo-teologus. 49 badság fokainak a felvételével, de hiányos ismét az akaratnak és akarat és szabadság viszonyának a leírása. Ő tulajdonképen nem az akarat, nem a választás szabadságáról beszél, hanem valami absolut (metafizikai) szabadságról, mely minden akarás, elhatározás, cselekvény mögött a háttérben lappang, illetőleg csak a noumenont illeti meg. És itt érünk a másik ponthoz. Liedemann Kantból indul ki, öt akarja tovább fejteni. Nézzük meg, hogy ez sikerül-e neki? Legújabban is sűrűn történtek kísérletek Kant tanának átformálásával az oksági törvény és szabadság kibékülését lehetővé tenni. (Messer, Windelband stb,). Kant szerint tudvalevőleg a jelenségek világában kizárólag az oksági törvény, az intelligibilis világban pedig a szabadság uralkodik. Nem szólhatunk itt bővebben Kantnak nagyszerű, de nem egyöntetű megoldási kísérletéről, csak azt nézzük hogy Liedemann hogyan fogta föl Kantot? Ο is mint Kant, kettős természetet tulajdonit az embernek (az empirikus és intelligibilis természetet), minek következtében az ember mint a jelenségvilág tagja az oksági törvénynek van alávetve, mint az intelligibilis világ tagja ellenben szabadsággal rendelkezik. Csakhogy e tétel két szempontból nem kielégítő. Egyfelől ketté szakítja az embert és az ő fizikai és morális életét, másfelől mi szabadságot keresünk a tapasztalati világban is sőt éppen itt keressük és ezért oly szabadsággal, mely az érzékfeletti világban székel, nem érhetjük be. Ezt a nehézséget Liedemann maga is érzi és ezért kölcsön hatást vesz föl az empirikus és intelligibilis jellem, illetve a szabadság és nem-szabadság (lekötöttség) között, de ezzel a szabadság abszolút voltát ismét illuzoriussá teszi! Azt már láttuk, hogy az igazi szabadság meghatározása nem világos: az a mód. a hogy én (?) a tettre való elhatározásnál viselkedem; a cselekvés legbelsőbb formája az erkölcsi törvényre való vonatkozásában, az hogy hogyan és miért határozom el magam, a személyiségből folyó érzület stb. — körülírások inkább, de nem világítják meg a szabadság igazi lényegét és azt, hogy mi igazán szabad: az én, az intelligibilis jellem vagy az érzület? Liedemann állításainak egyéb gyöngéire már első kritikusa is rámutatott

1 igy, hogy az önelhatározás számára azonos az erkölcsi törvény melletti döntéssel, továbbá, hogy a szabadság harmadik feltétele, hogy ingereknek kell jelen lenniök a kötelesség megszegésére, mert oly egység, mely akármilyen ingertől függ, megszűnt feltétlennek lenni, pedig Liedemann ép ez utóbbit hangsúlyozza. De nemcsak a kegyeletsértés bűneibe esnénk, hanem igazságtalanok is lennék Liedemann iránt, ha a jót elhallgatnék, mely müvében sem hiányzik. így észrevette ő már e kérdés sokféle 1 Ergänzungsblätter zur Jenaischen Alig. Literaturzeitung 1834, Nr. 39, S. 307—310. Igen melegen ir, de inkább kivonatot ad, mint bírálatot a Theologisches Literaturblatt zur alig. Kirchenzeitung. 1835. Nr. 124, S. 993-999. 4