Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Dr. Szlávik Mátyástól: A hit és erkölcstan egymáshoz való viszonya

A hit- és erkölcstan egymáshoz való viszonya. 181 Téves az a dogmatika, mely ethika nélkül operál, mivel annak tagadnia kell az akaratot s az Isten iránti kötelességet és szeretetet. Viszont erkölcsellenes az az ethika, mely az Istenről és az ő akaratáról való bizonyosságunk és ismeretünk nélkül jár el, mivel félrei-meri hivatásunk legjavát s nem vezet el, amire hivatva vagyunk, a termékeny munkálkodásra. Az a Szabály, amely szerint az isteni üdv- és' kegyelemadományról s a mi egyéni hivatásunkról szóló tan egységes egészet alkot, meghatározza úgy az egyes embernek cselekvőségeit, mint az igehirdetés s a tudományos theologia feladatát." Ugy látjuk azonban, hogy e meghatározás mellett az ethikai problémák mégis csak háttérbe szorulnak a dogmatikaiak mellett. Közelebb jár a problémához Wendt „rendszere". Abban a felfogásában, hogy „a ker. hittan valójában a ker. ember erkölcsi rendeltetéséről s képességéről s nemkülönben az erkölcsi feladatáról szóló tant mint integráló részt ő foglalja magában", Werrtle felfogásával találkozik. Azzal azonban, hogy az ethika főrészét „az istenfiúságról szóló tan" körébe utalja, egyrészt szorosabb kapcsolatot létesít a dogmatikával, mint Kahler és másrészt jobban óvja meg az erkölcsi tananyag szerves összefüggését, mint Schlatter, sőt mindkettőnél behatóbban is tárgyalja az ethika és a dogmatika együttes és elkülönített tárgyalása mellett és ellen felhozható érveket „(Einführung in das theol. Studium" 12—22. 1.). S mégsem oldotta meg helyesen a dogmatika és az ethika egymáshoz való viszonyának a problémáját, amelynek lehető megoldásához Pachali szerint más út vezet, mint amilyet Wendt-el együtt az eddigiek rendszerei követtek. A helyes megoldás azért nem sikerülhetett, mivel az eddigiek egyoldalúan a probléma megfejtésében a „credenda és agenda" régi sémáját követték. Schlatter formulája „az Isten müvéről és a mi hivatásunkról" is csak más kifejezése annak. Amiről itt szó van, nem más, mint amit Wohbermin „hit által feltételezett erkölcsiségnek" nevez. Az ev. hitfogalom egyoldalú intellektualistikus felfogásától kell itt óvakodnunk. A hitnek erős akaratoldala van, a mi nélkül holt orthodoxiává válnék. Az evang. dogmatikának · a hit eme erkölcsi életeleven oldalát ki kell domborítania. Luther oly találóan mondja, hogy „a hit élő cselekedétek nélkül holt valami". Valójában „ein lebendig, mächtig, geschäftig, thätig Ding", ami épen a hit erkölcsi oldala. Troeltsch mondja egyik művében a dogmatikáról azt a keserű szót, hogy „az olyan tudomány, mely ma csak a legszűkebb theol. körökben van meg" s a theol. ethikának is oly hézagot tulajdonít, hogy alig érdemes az ő nevére. Ugy találja, hogy „a mai átlagos ethikának korunk élő s mozgató problémáihoz alig van valami köze", sőt egy Kierkegaard, Tolstoi vagy Müller Jdnös kulturproblémái iránt csaknem „teljesen vak és érzéketlen". Téliát majdnem a két rendszeres theol. tudomány létjogosultságát tagadja. És sokban igaza is van, bár nem tagadhatni, hogy