Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Pröhle Károlytól: Schaeder theocentrikus teológiája
Scha uder theocentrikus theologiája. 173 lagában tényleg nem érvényesült eddig annyira, mint kellett volna. Az a körülmény, hogy Isten lényének ez a vonása eredetileg a Kálvin-féle theologiában jobban érvényesült, bennünket lutheránus theologusokat sem tarthat vissza Schaeder ezen követelésének elismerésétől, annál kevésbbé, mivel a theocentrizmusban rejlő igazságmozzanat magának Luthernek a theologiájáb- n, legmarkánsabban talán Erasmus ellen írt „De servo arbitrio" című munkájában is kifejezésre jut. Hogy a theocentrikus gondolat a theologia egész munkáját mennyire megtermékenyíti, azt Schaedernek minden kétségen fölül álló módon sikerült bebizonyítania és kétségtelen az is, hogy ebből a gondolatból igen egészséges impulzusok hatnak ki a vallásos életre is. Ami a részleteket illeti, kétségkívül elismeréssel tartozunk Schaedernek azért, hogy az ú. n. theologia naturalisban rejlő igazságmozzanat elismerésével egy vallásos természet- és történetfilozófia alapjainak lerakására vállalkozott. Erről az oldalról munkája méltóan csatlakozik Schlatter hatalmas anthropologiai kísérletéhez és ma már széles körökben érezhető szükségletet törekszik kielégíteni. A hitnek kétségtelenül megvan az a szükségérzete, hogy Isten működésének nyomait, jeleit a természet és a történet világában is felfedezze s a theologiának, ha ezt a vallásos szükségérzetet ki akarja elégíteni, immár elengedhetetlen feladata, hogy a hit és tudás egymáshoz való viszonyának helyes ismeretelméleti megállapítása alapján a vallásos természet- és történetfelfogás számára utat törjön. Teljesen egyet értünk Schaederrel abban a tekintetben is, hogy ennek a vallásos természet- és történetfelfogásnak nem szabad a régi theologia naturalis intellektualisztikus hibájába beleesni, hanem mindig szem előtt kell tartania azt, hogy ez a vallásos természet- és történetfelfogás állandóan feltételezi az Istenben mint a természet és a történet urában vaió azon hitet, mely önálló, tisztán vallásos alapon nyugszik. Ezt a hitet csakugyan semmiféle természet- és történetfílozófiának vagy apologatikának nem szabad megfosztania az Isten iránt való közvetlen személyes odaadás jellegétől s lélektelen tudássá változtatnia. Ez a tendencia különben Schlattertól is teljesen távol áll és nekem az a benyomásom van, hogy Schaeder a maga kritikai megjegyzéseivel Schlatter anthropologiáját egyoldalú világításba helyezte. A theologia naturalis gondolatával kapcsolatos módszertani kontroveizia különben e két kiváló és sok tekintetben rokon theologus között még tisztázásra vár. Teljes elismeréssel vagyunk Schaeder munkájának azon törekvése iránt is, hogy az isteni Lélek gondolatának már a theologia alapvetésében az eddiginél nagyobb érvényt szerezzen s egész istenmegismerésünk pneumatikus jellegét kidomborítsa. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a dogmatika egész munkája az i%tenismeretre céloz. Erre a pontra nézve Schlatler és Schaeder között teljes egyetértés áll fenn. Valamikor ujjongó lélekkel hallgattam Schlatternek azon fejtegetéseit, melyek odavágtak, hogy a
