Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Schaeder theocentrikus teológiája

Schaeder theocentrikus theológiá'a. 169 Schaeder szerint nem következftesen, mert 11 ha Schlatter a christologiai fejezetre való átmenet közben azt mondja, hogy a természetes anthropologia adataiból kiinduló theologiai megismerésre sem jutott el a szentírásra és a Krisztusra való tekintet nélkül, anthropologiai megfigyeléseiben igen sok van, amiben ennek a tekintetnek semmi nyoma és érvelései sokszor azt a benyomást keltik, mintha a természetes emberi tapasztalás adataiból a via causalitatis útján, ha nem is egészen a régi theologia naturalis módjára, közvetlenül akarna istenismeretet levezetni. De ezt az utat hant kritikája egyszersmindenkorra elzárta előttünk. Schaeder szerint a viiág\ alóságban csak akkor fedezhetjük fel normális módon Isten hatalmának nyomait, jeleit, bizonyságait, ha ezektől függetlenül, tisztán az Ige által működő isteni Léleknek reánk való hatása folytán már hivőkké lettünk. Ez a theocentrikus hit aztán ezt az egész élet- és világravalóságot stib specie Dei szemléli és nemcsak keresi, hanem fel is fedezi benne Isten hatalmának·, kii ályi fenségének nyomait, jeleit, ezeket, mint alapélményével egyezőket, „magához vonja", elsajátítja s így ezek reá nézve nemcsak a bizonyosság külső támasztékaivá, hanem az istenismeret új forrásaivá is válnak. Ez alatt a szempont alatt Schaeder terjedelmes fejezetekben dolgozza fel előbb a természet, azután az emberi történet világának theologiai érdekű adatait, jelenségeit s az ezekkel kapcsolatos theologiai problémákat, mindegyik fejezetben kiemelve nemcsó k. azokat a jelenségeket, amelyek a hit bizonyosságának támogatására szolgálnak, hanem azokat is, amelyek ellene szólnak, amennyiben Isten abszolút fenségét szemeink elől eltakarják. Az utóbbiak tárgyalása közben Schaedernek alkalma nyílik arra, hogy újra meg újra kiemelje az abszolút isteni tényezőn bizodalmasan nyugvó hit diadalmas erejét, mely le tud mondani arról, hogy ott is lassan, ahol látnia nem adatott. Hogy Schaeder fejtegetései a „hit és a természet",

1 továbbá „a hit és a történet" című fejezetekben közelebbről milyen úton haladnak, azt itt részletesen nem tárhatjuk fel. Csupán arra akarunk reámutatni, hogy Schaeder szerint a hitnek egyrészt a természet, másrészt az emberi történet világával való kapcsolatba jutása révén milyen elemekkel gyarapszik magának a hitnek a tartalma, az istenismeret, természetesen azzal a már említett korlátozással, hogy a természet és a történet valósága Isten lényét nemcsak nyilvánvalóvá teszi előttünk, hanem ott. ahol — el is takarja. De ezen korlátozás mellett is mindegyik nemcsak hitünk bizonyosságát támogatja, hanem tartalmát, istenismeretünket is értékes elemekkel gyarapítja. Igy Isten abszolút fenségén, föltétlen hatalmán kívül, melynek nyomai a valóság 1 Ezen a fejezeten különösen meglátszik, hogy Schaeder az általános dogmatikai szempont eltérése mellett is milyen sokat tanult Schlatter anthropologiájából. Ezt különben Schaeder maga is hálásan ismeri el. 11