Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Schaeder theocentrikus teológiája

170 Pröhle Károly. egész területén nyilvánvalók (a hit számára), a theocentrikus hit legközelebb a természet világából, a természet jóltevő adományaiból, életfenntartó javaiból Isten jóságát és pedig atyai jóságát, a természet célszerű rendjéből Isten bölcseségét, a természet szépségéből Isten dicsőségét (Herrlichket) ismerjük meg. Ahol a hit a természet világában Isten lényének eme vonásait fedezi fel, ott ugyancsak az isteni Léleknek a lehelletét érzi, mely lelkünket az Ige által ragadta meg. Hasonlóan áll ez a történet magasabb, mert személyes világára is, melyhez saját életünk szintoly széttörhetetlen kapcsokkal van hozzáfűzve, mint a természet világához. Isten lényének ama vonásait a hit, bár más módon, felfedezi a történet világában is. De a történet világa új gyarapodást is hoz a hit tartalma számára. Az emberi élet és történet egyik leghatalmasabb tényez'ije a lelkiismeret. Magában véve, tisztán anthropologiai szempontból a lelkiismeretre Schaeder szerint époly kevéssé lehet theologiát alapítani, mint a természet és a történet bármely más tényálladékára, de theocentrikus szempontból tekintve a lelkiismeret Isten szentsége megismerésének a szervévé válik. A lelkiismeretben Isten legközvetlenebbül, szuverén hatalommal köt bennünket mint erkölcsi lényeket magához, akaratához. Isten abszolút fensége és szentsége a lelkiismeretben válik legközvetlenebbül az emberi tudat, de mint hivő tudat tartalmává. Ennek a lelkiismeret útján tudatunkba lépő új istenmegismerésnek a világítása mellett aztán az emberiség erkölcsi történetének a területén is Isten lényének, valóságának, fenségének, szentségének újabb nyomait és bizonyságait ismerjük fel, melyek ennélfogva, t. i. az isteni Lélek szubjektiv-objektiv kapcsoló erejénél fogva a hitre nézv? nem csupán elmúlt, történeti jelentőséggel, hanem közvetlen jelenvaló és állandó jelentőséggel birnak. Igy mindenekelőtt az ótestamentomi törvény, mint ethikai alaptörvény, továbbá az ótestamentomi prófétáknak e törvény tiszta értelmében bűnbánatra hívó szava egészen Keresztelő Jánosig, nemkülönben mindazok a történeti eseményekben és sorsfordulatokban végrehajtott Ítéletek, amelyekkel Isten szent fensége az emberek bűneit bünteti. Ez az utóbbi szempont az ószövetségi történeten túl természetesen kiterjed Schaeder szerint minden emberi életre és az emberiség egész történetére. Sőt már maga a bűn is, nemcsak mint olyan tény, mely bennünket Isten előtt vétkesekké, isten adósaivá tesz, hanem annyiban is, amennyiben megfoszt bennünket szabadságunktól, szintén a szent Isten fenséges, kemény akaratát érezteti velünk. Theocentrikus szempontból tekintve az isteni kinyilatkoztatás ezen általános történeti köréhez tartozik Schaeder szerint az a történet is, melynek a középpontja Jézus Krisztus. Itt jut rendszeres kifejezésre a szerzőnek az egyoldalú christocentrizmussal s a merőben kortörténeti vagy soteriologiai jellegű theologiával ellentétes azon álláspontja, melyre már alapgondolatainak jellem-