Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Tarczay Andortól: A sziddimvölgyi csata
158 Tarczay Andor. célt, mely miatt az elami király ezt a nagv stylusban szervezett hadjáratot útnak indította és hogy mi keresni valója volt a Vörös tenger tájékán és mi indította erre a nagy kitörésre Egyiptom felé, mért nem tartott egyenesen a lázadás színhelyére, a Sziddim völgyébe?! Erre pedig a kortörténet igen elfogadható felvilágosítással szolgál, mely tények alapján aztán szövegünk másik része is, a visszatértében felettébb gyengébb lett hadsereg és annak kudarca megtalálja a maga magyarázatát. Ezzel egyszersmind egy fontos történelmi esemény magyarázatát is érintjük, melyre nézve eddig szintén tájékozatlanok voltunk. Véleményem·tehát a következő: A kudarcban a hazafelé induló elamiták igenis részesülhettek, különösen egy jól előre előkészített éjjeli időben két oldalról támadó és ügyesen vezetett kisebb sereg által is, csakhogy az igy Ábrahám és szövetségesei által szétvert elamita sereg nem is volt már ugyanaz, melyet Elam és Babylon felől négy király vezetése alatt felvonulni láttunk. Ha tehát a szöveg mást nem is mond, mint azt, hogy a sziddimvölgyi csata után nagy zsákmánnyal megrakva „elmenének," ha nem is jelöli meg, hogy a győztes hadsereggel mi lett, ezt mégis más körülményekből igen érthetően megfejthetjük. A kanaáni tartományokat az elamiták régóta ismerik. Az Elam és Martu közti hűbéres viszony magával hozta, hogy Elamnak voltak ott állandó megbízottjai, tisztviselői érdekeik megóvására. Ezen Kanaánban tartózkodó elamiták természetes, hogy a szomszédok helyzetéről is értesültek, főleg pedig Egyiptom belső ügyeiről. Így tehát Elam királya is megtudta Egyiptom ezidőszerinti belső viszonyait, a szörnyű bomlást, a végtelen lehetetlenséget, melybe ez ország oly dicső korszak után esett, mint a Xll-ik dynastia korszaka volt. Egyiptom belső viszonyai a 13-ik és 14-ik dynastia alatt oly irtózatosan rosszak lettek, hogy szinte csoda lett volna, ha ezt a jó alkalmat egy másik előre törekvő és erős hatalom fel nem használta volna. Az elami királyság pedig nagyhatalmi állásba küzdötte fel magát, hatalma alá hajtotta egész Babyloniát s már hosszabb idő óta Kanaán, illetve Martu népeit is. Így semmi különös, ha Elam egy még nagyobb hatalmi kiterjesztést vett célba. Amint az idegen műveltséget sikeresen tudta mindenkoron a maga hasznára értékesíteni, úgy a számos és igen elterjedt fajrokon népeket is, a maga hatalmának növesztésére nagy ügyességgel ki tudta használni, főleg az igen harcias és az elamitákkal mindig együtt tartó kusitákat. Ezek pedig úgy az elami király, mint a babyloniai vazallusok seregeiben igen erősen voltak képviselve. Ha tekintetbe vesszük, hogy csak 200 évvel később a kusiták mily rendkívüli felfordulást idézhettek elő Babyloniában (1730 körül), mily maradandó és tekintélyes uralmat birtak ott alapítani és hosszú századokon át fenntartani, valóban nem csekély lehetett ezen alarod nép értelmi képessége most sem, midőn Kudur Lagomer seregében nyugotra vonultak.
