Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Tarczay Andortól: A sziddimvölgyi csata

A sziddirnvölgyi csata. 159 Ugy látszik, hogv a kusiták nemcsak Martura nézve voltak a keleti királyok íőtámaszai, de az elami király ama titkos tervének megvalósítására is, hogy adott alkalomkor és kellő óvatossággal a sziddimvölgyi kis királyok ellen nyíltan bevallott hadjárat leple alatt, behatolhassanak a Deltába is, a korhadt Egyiptom elfoglalására. Csakis ilyen felfogás mellett lehet megérteni azt, hogy a nagy hadsereg nem vonult egyenesen a fellázadt sziddimvölgyi királyok megfenyítésére, hanem hogy ezek oldalán tovább indultak egészen a Vörös tenger öbléig s hogy onnan keresztül-kasul járták az Egyiptom kapuja előtti területeket, megfélemlítvén igy nemcsak az Egyiptom kapuja előtt lakó ntmád törzseket, de magát Egyiptomot is. Ez a dicső ország a 13-ik, illetve 14-ik dynastia alatt sem élni, sem halni nem birt. A faraók tetteit a történet nem ismeri, egyenként csak igen rövid ideig uralkodtak és az a különös, hogy bár hatalmuk ki- és befelé teljesen megtört volt, a sok faraó közt egyetlen egy se kísérelte meg a sülyedt birodalmat regenerálni, legalább semmi ilynemű törekvésekről nem tudunk. Sőt arra a gyanúra is van alapos okunk, hogy az úgynevezett 14-ik dynastia faraói sem voltak egyiptomiak, hanem a delta nyugati részéből Sais városból származó lybiaiak, kik csak egykorú részkirályok voltak az ország északi részében, a 13-ik dynastia Thébában székelő gyámoltalan uralkodói mellett. Tény, hogy nemsokára a sziddimvölgyi csata ideje után Egyiptomnak a 150 éven át tartó anarchiából való felszabadítása kívülről jött, idegenek által, kiket a történet hyxososoknak nevez, de kiknek eredetére nézve az utókorban nem voltak tájékozva és a kutatók most is csak tapogatóznak. Így a kérdés megoldása oly egyszerűnek látszik, az előadott események keretében oly erősen kínálja fel önmagát, hogy valóban más magyarázatát e dolognak alig lehetne adni. Azon nézetben vagyok tehát, az egész kor képét, illetve az 1940 évi tényleges helyzetet illetőleg, hogy ama hyxososok, kik akkortájt Egyiptomban az idegen uralmat felállították, a sziddimvölgyi győzelem után az elamita hadseregből kivált kusiták voltak, vezéreik, fejedelmeik alatt és hogy a Sinai félsziget nomád törzseit csak azért támadták meg s verték szét, hogy könnyebb bevonulhatásuk annak idején akadályba ne ütközzön. És ez a bevonulás Egyiptom roskadozó államába könnyű szerrel sikerült is; a kusiták tényleg Egyiptom urai lettek. Így aztán a Damuskus előtti hires kudarc is egész más világításban áll előttünk. El m királya és szövetségesei, miután Kanaán népeit alaposan megverték és megfélemlítették, miután továbbá az ide vezényelt harcosok legnagyobb részét Egyiptom elfoglalására visszahagyták, fölényük teljes érzetében, mint győztesek, egy sokkal kisebb sereg élén vonultak hazafelé. A kellő elővigyázat elmulasztása mellett tehát nagyon lehetséges, hogy az Abraha-