Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Tarczay Andortól: A sziddimvölgyi csata

150 Tarczay Andor. dorló sémiták lbri néven voltak ismeretesek, nem tudjuk. Eme sémiták kulturáját csak gyaníthatjuk, de annyit kivehetni, hogy a velők szomszédos arameusok nemcsak ősi sémita nyelvökre lettek változtató hatással, de az eddigi hitéletre nézve is. A sémiták Ur kapui előtt mindinkább feszélyezve érezték magukat, a köztök lefolyó háborúskodásokat azonban nem ismerjük, csak annak kimeneteléről kapunk hiteles tudósítást. Miután Haran még az ő szülőföldjén 119 éves korában meghalt, természetes halállal vagy az arameusok elleni harcokban nem tudjuk, Ábrahám és többi törzsrokonai elhagyták Ur vidékét és elvonultak nyájaikkal együtt az Eufrat nyugati partjain felfelé Charran város irányában. A sémiták ezen kivonulását mi Ábrahám hedzsirájának tekinthetjük. Négy évvel később meghalt Sumula ilu bábeli király is. Sumula ilu nem volt az uj tintiri dynastia első királya, de csak ő alatta lett e dynastia megszilárdítva. Ο már Elain magatartását nyilt veszélynek tartotta, Mutbal földjén ezért hat határvárost erősített meg, de 2000 körül a helyzet már egészen más lett. Mutbal földjén, Elam nyugati oldalán, már egy elamita uralkodott: Kudur Mabug, Simti-silhuk fia és ez alkalommal az elamiták Larsá-ra is kiterjesztették hatalmukat és Sin-idinna uralmának véget vetettek. Elam súlya most már nagyon reánehezedett Délbabyloniára, Larsa királya az elami főkirálynak már csak végrehajtó hatalma lett az elami hódítás területén. Miután így Larsa királya, valamint Babel királya is és az alarod népek királyai mind az elami király fő vazallusai lettek: Elam főhatósága Babylonia felett már befejezett tényként állt előttünk. Elam valóságos nagyhatalom lett és parancsolt az elami népeknek és a keleti hegység kus hegyi népeinek, az alarodi királyoknak, az Eufrat és Tigris vidéki sémitáknak és a sumereknek is. Az Eufrat balpartján levő Larsa város és annak királya az elami főkirálytól függő vazallusa most erősen előtérbe kerültek. A viszonyok tehát Délbabyloniában nagyon megváltoztak és azt nevelte még az arami beduin törzsek kihatása az Eufrat menti ősi sémita beduinokra. Ur, a régi metropolis, most is fontos gócpontja maradt a belső és külső kereskedelemnek, de ama szép varázs, mellyel a hagyomány körülvette, immár elhalványodott. A piacok nagy üzletlebonyolítása nagyon alászállott, a sátorozó sémiták fénykora letűnt. Nem azért, mintha a klíma rosszabbra fordult volna, a nagy nyájak tenntartása és szaporítása most is a régi nagy előnnyel járt, a pluviális korszak még mindig uralkodott. Mikor aztán Babelben az uj bábeli dynastia negyedik királya, April-sin uralkodott és a larsai királyságba Kudur Mabug lépett, ki nemsokára fiát, lriakut is magához vevé királytársnak, a politikai láthatáron mindinkább nehezebb felhők emelkedtek. Egyet-mást a táblák jelentenek erről a hét évről. Megtudjuk, hogy a leigázott babyloniai városok nem maradtak csendes, tartós megadásban, egyesek, különösen az elami határ felé esők