Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Tarczay Andortól: A sziddimvölgyi csata

A sziddirnvölgyi csata. 147 folytán tévesen Sem fiai közé került, úgy mint Lud és Aram is Igen gyakori Elam és az elamiták neve a próféták jajgatásai közt' Csak Esra utal egy helyen arra, (4,4) hogy ismerte Susan várost is, a perzsa király téli rezidenciáját, Elam egykori fővárosát, de legtöbbet mond e vidékről Dániel, midőn egy látott álmát elbeszéli (8,-.,): Láttam, hogy valék Susan városában, mely vagyon Elamban és valék az Ulai folyóvíz mellett. Ez mind, ami az ótestamentumban a 14-ik szakasz Elamjára és Kudur-Lagomer népére vonatkozik, mert amaz Elam névnek, mely Esdrában és Nehemiában oly gyakran említtetik, e keleti királysághoz semmi köze. De térjünk eme rövidke eltérés után a negyedik nagy népmozgalom leírására, mely újra széleskörű hatással volt Élőázsia népességére. A 23-ik évszázad világot felforgató nagy változás nem magából Előázsiából indult ki, hanem a véda népek Indus melletti országából..Még a 25-ik évszázad idején olyan fordulatok állottak be, melyek az árja népeket, egyiket a másik után nyugatra tolták el Előázsia télé, melyek tehát 250Ü óta az Elami királyság kapui előtt szükségkép torlódtak és mint egy hatalmas vis a tergo az ariai népeket Elámon túl is tovább hordták Előázsia belsejébe. Röviden tekintsük át az ottani eseményeket. A Kuru és Pandu törzsek között kitört az ellenségeskedés és mindegyik fél árja és nemárja szövetségeseket toboroz. A pandu nép szövetségesei között vannak említve a javanak és cakak is. Így harcoltak a jónok és skyták a Ganga és Yamna véres csatamezején. A panduk győztek, de hogy vele, ellenfelével és szövetségeseikkel mi történt a háború befejezése után, nincs elbeszélve a Mahabharata énekeiben. Annyi bizonyos, hogy Indiában nem maradtak. Azt vagyok hajlandó hinni, hogy nem tudván más felé utat találni, az elami alattvalók és hazájok, a legközelebb álló kus népek ellen fordultak s igy ez volt i.z a vis a tergo, mely az elami király népét, vagy népeinek egy részét kihajtotta sumir területre, hol, miután szíves fogadtatásra nem számíthattak, kénytelenek voltak erőszakos fellépéssel magoknak helyet kiforszirozni, hogy a kelet felől fenyegető végveszélyt kikerüljék. Hogy eme váratlan összetűzés további folyamatában az elamiták és a babyloniak közti viszony elmérgesedett, hogy az elamiták nyomait városok és templomok pusztítása követte és az ellenség lemészárlása, az könnyen érthető. De hogy az elamiták eredeti terve nem lehetett hódítás, az már azon körülményből is biztosnak látszik, hogy miután hírét vitték, hogy Irán fensikjáu az árja veszedelem a Kaspi tenger déli partvidékéről az örmény fenföld, az Urumia tó fele elvonult, ők ismét visszahúzódtak az elami királyság területére, ahonnan kikerültek. És valamint a kusiták menekülése Arábiába és innen Nubiába nem volt betörés, hanem szükségparancsolta keserves honkeresés, úgy az úgynevezett elamiták betörése 2270 körül nem volt