Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

132 Vásárhelyi József. tén, nem volt semmiféle egyházi jellege — amit egy más Réveilről el lehetett mondani —; a keresztyénséghez tértek vissza, nem pedig a keresztyénségnek valamely különleges formájához. De aztán a keresztyénséghez való visszatérésre szükségképen kellett következnie a visszatérésnek az Egyházhoz, is — még pedig a Biblia egyházához."

1 Szintén ilyenformán állapítja meg ugyanő a Réveil lényegét is: „Az 1817-i

κϊ szakadás és az egyház, amelyben a szakadás testet öltött, szemmelláthatóan nem volt tehát puszta visszatérés a reformáció elveihez, amint azok állították, akik azt hitték, megcsúfolnak bennünket, amikor „kálvinisták"nak címeznek. Ekkora mély hanyatlásból Calvinig visszamenni már magában véve igen szép dolog lett volna; de mi szerintünk még sokkal többet ért azt véghezvinni, amit maga Calvin is megcsinált: visszamenni a keresztyénség eredetéhez, hanem aztán egészen következetesen, nemcsak a tan, hanem az egyház kérdésében is. Ez az utóbbi az, amit a mi reformátorunk még akkor sem tudott volna megcsinálni, ha egyáltalán akarta volna: hiszen nyilvánvaló, hogy az akkor egyetemesen uralkodó eszme, amelyben, minden kortársával együtt, ő is osztozott, a látható vallási egység vala, más szóval a nemzet és az egyház azonosítása. Még akkor nem jött el annak az ideje, hogy megérteni kezdhették volna, mily ellenmondás, mennyi igazságtalanság és összeférhetetlenség van a lelkiismeret és a keresztyén szabadság legszentebb jogaira nézve a nemzeti egyház, e szomorú római örökség fogalmában — — Tehát, amit a nagy reformátor nem tett meg, amit nem is tudhatott, de nem is akarhatott volna megcselekedni: arra merészkedtünk mi, a kevesek, a fiatalok, a minden tekintetben olyan gyöngék, — merészkedtünk, mert ami ösztökélt bennünket, az erősebb volt nálunknál. És most már hálaadással mondhatjuk el, hogy ebben a szent vállalkozásban nem számítottunk hiába az egyház Fejének mindenható és irgalmas segítségére."

2 Ez az egyház megérdemli az individualista jelzőt, mert a személyes megtérésen alapúi. Hasonlóképen megérdemli a separatista jelzőt, mert a világtól való elkülönülést hangoztatja. Nem egyszerű „dissidons" egyház tehát; több az ilyennél, mert nemcsak pusztán az államegyháztól, a tömegektől akarja magát távoltartani, hanem egyáltalában elkülönül minden olyan egyházi alakulattól, amely nem egyezik meg az ő felfogásával. — Ε nagy negatív elve. a separatio mellett positiv alapja az apostoli egyház utánzása volt: „mert — hogy újra üuers-t idézzük — aki tud olvasni és hajlandó megérteni, az el fogja ismerni, hogy ebben a szent könyvben [a Bibliában] egyház-tan is foglaltatik."

3 Az imént mondottak után könnyű megérteni, miért volt ez a magatartás ama kor legtöbb kálvinistájának szemében ujdonság1 Guers i. m. 116. 1. 2 U. o. 119-120. i. 3 U. o. 99. 1.