Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

108 Vásárhelyi József. előtt — a legmagasabb vallási fokot képviselte és amely a korral is lépést tartott, mert nemcsak az apokalyptikus ideák kifejlődését, hanem a pogány vallások philosophiai megoldásait is asszimilálta, de amelynek saját kereteiből ki kellett volna lépnie, ha a /örvény-vallás helyett Jézus M-vallásává akart volna lenni: legyőzetett Jézus Krisztus által. Azelőtt 400 esztendővel is az új harcolt a régivel: a római egyház, melynek átkától népek rettegtek és császárok hajtották fejüket porba, mely nélkül civilizáció, hatalom és haladás el sem volt képzelhető, mely dacára belső korhadtságának, kifelé még mindig, mint minden emberi hatalom csúcsa tünt fel: — legyőzetett egy nyakas barát: Luther Márton és egy aszkéta tudós: Calvin János által. Mert valljuk, hogy a katholikus egyház e pillanatban legyőzetett. A fejlődés elve 1900 év előtt az új elv: a keresztyénség, 400 év előtt ismét új elv: a protestantizmus kezébe ment át. 1900 év óta a zsidóság nem fejlődött, 400 év óta a katholicizmus nem fejlődhetett. (Azóta történő kilengései nem nevezhetők fejlődésnek; ha fejlődik, elveszti lényegét és katholikus nevét.) Mindenütt az új elv győzedelmeskedett a régi fölött. A Réveil is hasonló e két nagy megújhodáshoz, hisz itt is az új harcolt a régivel. Sőt: az új győzedelmeskedett a régi fölött. De a fejlődés eredménye fordítottnak látszik: míg amott a régi elv képviselői örökre a csatatéren maradtak, addig itt az 1849-iki evangéliumi szabad egyház alakításával a Réveilre nézve a fejlődés végképpen befejeződött. Míg amott az új elv képviselői aratták a győzelem minden gyümölcsét, addig itt a nemzeti egyház került ki diadalmasan a küzdelemből és folytatta felfrissülve a fejlődés munkáját. Ε tünemény nem esetleges, e fordítottság nem véletlen. — Calvin János szelleme hű maradt önmagához; a szabad vizsgálódás elve diadalmaskodott. Hogy a protestantizmus lényege örök, de formája változhatik, sőt kell, hogy változzék, akár históriai, akár dogmatikai, akár ecclesiastikai szempontból nézzük a dolgot, — melyet Calvin perfectibilitas ecclesiae-nek nevez — mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Réveil megújhodására saját magának megújításával felelt. Míg a Réveil, mikor először eszmélt reá, hogy „valami új"-nak hirdetője, azonnal körülsáncolta magát a separatio árkával és az elkülönülés anathemájával, — addig Calvin protestantizmusának örököse: a genfi nemzeti egyház, képes volt a Réveil által felismert új igazságokat a maga javára értékesíteni. És ezzel a komplikációval a Réveil került abba a helyzetbe, amibe 1900 esztendővel a zsidóság, 400 esztendővel a katholicizmus: szükségképpen legyőzetett, mert az új igazságnak győzedelmeskednie kell a régi fölött. A XVIII. sz. szelleme: a genfi nemzeti egyház szelleme harcban áll a XIX. sz. szellemével, melyet a Réveil — kezdetben öntudatlanul — képvisel. Hogy a XIX. sz. szelleme győzedelmes-