Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Dr. Schneller Istvántól: Apáczai Cseri Jánosról, mint a magyar nemzet pedagógusáról
92 Dr. Schneller István. tudomány nagy körének csak egy kis szeletébe elmerüljön, „egy bizonyos tudománnyal mindeneket felül múljon 1". „Egy könnyű tudományt akármi tudatlan kofa is megtanulhat' 2". Ha Katus ember nem vagy, a legmagasabb polcra erőlködjél 3". Ily nagyra való törekvéssel jár a tiszta erkölcsi élet s nevezetesen a szerénység, mellyel ellenkezik a maga hittség, a tudománnyal való megelégedés 4". A tudományos pályára lépő azonban nem csak tudományát szereti és bámulja, hanem szereti azokat is, a kik a tudományokkal kívánnak foglalkozni, szereti mint atyjuk tanítványait", s ezért is „arraigyekezik minden dolgában, hogy tanítványaival ő magát megszerettesse 1 1". Ha pedig e törekvés, e szeretet igaz: úgy igen természetesen jól alkalmazkodik tanítványaihoz, azoknak különb-különféle elméjéhez" (u. o. 455.), az egyes tanuló elé gördülő „akadályokat elhárítsa, illendő eszközökkel éljen" a „tanuló állapotjához állhatatosan illeszkedjék" (u. o. 456.) Ha megvan ez a szeretetteljes alkalmazkodás: úgy meg lesz tanítói munkásságának suggeraló ereje. Nem lesz előadása fontoskodóan vontatott, mint azoké, akik „egy óra alatt csak tíz szót is alig mondanak s kiknek céljok nem egyéb, hanem hogy a tudatlanoktól tudósoknak tartassanak" (u. o. XXVIII. 1.). „Nem álmos szemmel, hanem buzgóságosan kell látni akármi dologhoz is, kiváltképpen pedig a tanításhoz" (u. o. XXIX.). Csak az élet közvetlen megnyilvánulása nyitja meg életre az elméket. — Impetus, impetus mihi placet cum in omnibus rebus, tum in docendo". Nevét cáfolja az a studiosus, ki teljes odaadással buzgalommal nem törekszik". Ezt a buzgó, impetuosus a nevelő oktatás nagy céljára irányult életet élte Apáczai tanítványai épülésére. Méltán mondható magáról; „ha én azok közül, akik a magyar ifjúságnak a dolgát a tanulásban elémozdíthatják — a legkisebb is vagyok; de a szándékomra nézve, mellyel ugyan e célnak elérésére aranyozok, nincs a ki rajtam kifogjon 7". Ezt az ő szándékát, szive szeretetének e lüktetését a magyar ifjúság kiérezte s természetesen viszonozta. Az ő óráira, melyeket a latin iskolán tartott még a philosophusok és a theologusok is eljártak s akkor, a midőn a félrevezetett fejedelem őt gyulafehérvári állásától megfosztotta s Apáczai a Kolozsvári collegiumra került: „az ifjúság, mely nem a szolgaságtól félve, hanem meggondolt szabad választásból és a tudomány iránti szeretetből, nem kényszerítve; de szabad akaratból" — nem törődve az anyagi bajokkal őt ide követte*. ' U. o. XXIX. 3 U. o. XXX. U. o. XXV1I1. 4 U. o. 456. 5 U. o. 455. 6 De summa stud. nec. Felméri kiadás 20. 21. és Encycl. Stromp után idézve latinul. 1 Encycl. XXXII. 1. 8 De summa sehol. 26. I. L
