Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Dr. Schneller Istvántól: Apáczai Cseri Jánosról, mint a magyar nemzet pedagógusáról

r I 86 Dr. Schneller István

. van der Maet család Aletta leányát

1. Az utrechti egyetem pedig egyik tanári kathedrájával kinálja meg

3 s Apáczai e Hollandiában ünnepelt, itt nősült férfiú e kitüntető meghívásnak nem enged. Haza vágyik. Szive és kötelesség érzete a sokkal szerényebb hazai viszonyok közé szólítja. 1653. augusztus 29-én Gyulafehérvárfa érkezik, hogy itt, ahol Bisterfeldnek volt hálás hallgatója hirdesse életeszményét. Hazájáért, a magyar nemzetért akar élni. Tudja, hogy rövid életű leszen; hordja már magában a halálnak csiráját. Annál is inkább fel kell használnia az Isten által néki adott kegyelmi időt hazát szolgáló munkára. De érdemes-e ezért a hazáért élni?! Hisz a külföld ezt a magyar nemzetet lenézi, lekicsinyli, gyalázza! S ő ezért a népért akar élni?! Igenis, minél tisztábban látja, hogy ez édes anyja beteg: annál szentebb kötelessége fiának őt ápolni, őt gyógyítani. A gyógyítás sikere feltételezi a helyes, a lehető lelkiismeretes, mitsein leplező diagnosist! Tudja azt Apáczai, hogy a beteg és pedig minél betegebb, annál inkább irtózik a nyugalomtól és az orvostól, s hogy így akarata ellenére kell őt gyógyítani

3; tudja azt, hogy a collegákat, a vezető köröket szókimondásával megfogja bántani; de nem hízelegni, hanem gyógyítani, kíméletlenül orvosolni akar, a végett hogy hazáját felemelje a nyugateurópai államok sorába! A nép érzéki életet él, önmagát kábítja a mult dicsőségével s baját, buját a borba fojtja, úgy hogy most már még legkevésbé sem látja baját. „Ideje felébredned, Te álmos, Te mámoros, Te hályogos szemű magyar nép! Végre végre ősálmodböl ébredj fel, leheld ki magadból Bacchust, kinek mindig áldozol, szemeid homályát irral oszlasd el"

4 . . . „Zálogaid a haza reményei a bölcsötől fogva a tudatlanság feneketlen mélységében vannak elmerülve és felnőve és soha a világosságot, a maguk és a haza hasznát nem látják", (u. o.) Az érzékiség ez irányzata, a nemzeti dicsőségről való ábrándozás és a jelennel szemben a nem bánomságnak ez a szelleme érteti meg velünk, hogy a vezetők botor módon éppen azok ellen fordulnak, kik szellemi értékeket kívánnak adni a népnek, s ezek iránt érdeklődést, szeretetet kelteni. Ez őrületes irányzat mint a hagymáz egyelőre az agyat az elméket bolondítja, de félős, hogy ez irányzat nálunk nem csak ragadós jellegű marad, hanem nemzeti bajjá válik s így megmételyezi a nemzetnek egész lelkét is

r'. 1 Ez Gyalui utánjárásának érdeme 1. 7—9 1. 5 U. O. 3 Oratio de summa scholarum necessitate ed. Felméri 23. 1. 4 O. n. Hegedűs ford. 119 1. 5 A fordítás az „epidemicus" és endemicusnál a „9-s|i!>;"-t akarta kifejezni az „országos" és „nemzeti"-vel: holott nem a „szójátékon" az egyesen fekszik a suly, hanem a külömbözön, az „ev" és az „s-i" n. Az utóbbi a hozzá járulót, az accidentalist, a hozzá ragadót: az „sv" a benne levőt, a substantialist fejezi ki: a betegséget tehát mint „ragályost" és mint nemzetit szem-