Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig

Az antihellenistikus apológia az öskeresztyén egyházban. 49 mestereinek leginkább elterjedt könyveiből ki lehet szedegetni a bizonyítékokat a keresztyénség mellett, s így saját fegyvereikkel sújthatják le őket . . . egyesek a keresztyének közül írtak is ilyen jellegű műveket, de sajnos a pogányok elfogultságukban nem méltatják ezeket figyelemre (c. i.). Ezért tart ilyen irányú vitatkozást meddőnek, mert ha igaz is, hogy a filozófiát is, a keresztyénséget is szellemi fáradság révén lehet csak elsajátítani, hiszen keresztyénnek sem születik az ember, hanem azzá lesz. (Ap. 18) de — és ez az elvi különbség, — nem a saját erejéből, hanem az írás vezetése alatt. Csak Isten segítségével ismerhetjük meg, amit Istentől kaptunk, vagy senki által, mert csak Isten fedheti fel, amit ő elrejtett

1 (De an 1, 2). A keresztyénség az ég iskolájából való bölcseség (2); az emberi filozófiának hiánya épen abban van, hogy Isten számára semmit sem akar fenntartani, hanem a természet törvényeihez köti a maga gondolatait, (ib.) A továbbiakban az ismert módon hangsúlyozza, hogy a filozófia és keresztyénség esetleges megegyezése a szentiratok közös használatára vezethető vissza, amelyet a költők és sophisták is használtak (Ap. 47.), igaz hogy rosszul, inert sokat nem értettek meg belőlük (ib.). Nagy hibája a görög filozófiának, hogy a maga dicsőségét keresi és az embereket inkább a kifejezés mód, mint a tartalom által akarja megnyerni (De an. c. 2), hogy mindent meg akar magyarázni, s azután mindent kétségbevonni, hogy egyszer egymásmellé állítja a dolgokat, másszor elkülöníti, következtet a bizonyosról a bizonytalanra, és még a benne tényleg meg levő igazságot is annyira felékesíti idegenszerű sallanggal, hogy ez az igazságnak legnagyobb kárára van. (ib.) Mindennek láttára fel kell kiáltania: micsoda köze van egymáshoz a filozófusnak és a keresztyénnek, Görögország és az ég polgárának?

2 (Ap. 46.) Clemens. Pädagogus Ii II

6

2 szerint korábban előkelő pogány volt. Három főműve (Protreptikos. Paidagogos. Stromateis) egy többé-kevésbbé összefüggő trilógiát alkotnak, amelyek a keresztyénségbe való fokozatos bevezetést igyekeznek elősegíteni. Némi szabadsággal apologetika ethika és dogmatika névvel nevezhetnők őket. Bár feladatunk megoldásánál a Stromateist is használhatjuk — különösen a filozófiának a keresztyén valláshoz való viszony megítélésénél, elsősorban mégis a két előző műre kell tekintettel lennünk, mert mint maga mondja (Str. I

1

8, VI

1

2) harmadik műve azok számára való, akik már a keresztyén igazságban nagykorúak. Az avatatlanokra itt nincs tekintettel, mert itt a keresztyénséget dogmatikai szempontból az egyháztörténelem alapján tárgyalja. Kifejezett célja szerint a Protreptikos-szal egy a pogányságból kiinduló és a keresztyénséghez vezető ösvényre akarja olvasóját 1 certe nullum alium potiorem animae demonstratorem quam auctorem a Deo discat, quod a Deo habeas, aut nec ab alio si nec a Deo. Quis enim revelavit, quod Deus texit? - Quid adeo simile philosophus et Christianus, Graeciae discipulus etcoeli? Theol. Szaklap. XIV. évf. 4