Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Dr. Szelényi Ödöntől: A magyar ev. tanárképzés múltjából

A magyar ev. tanárképzés múltjából. A

magyarországi felekezeti tanügy történetében leginkább az 1868. évi XXXVIII. és az 1883. évi XXX. törvénycikkek alkotnak fordulópontot. Míg az első az elemi iskolák, addig az az utóbbi a középiskolák szervezetébe nyúlt be elhatározólag és ezzel együtt a középiskolai tanárok képesítésére nézve is oly követeléseket állított fel, melyeknek teljesítése elől a hitfelekezetek többé nem térhettek ki. Ez az ú. n. középiskolai törvény döntötte el végleg a tudományos és pedagógiai előképzés elválasztását a teológiaitól, mellyel a tanári kvalifikáció a százados hagyomány folytán össze volt kötve és általa meg volt alkotva a „középiskolai tanári rend". A törvény továbbá nem csak az államvizsgálatot írja elő a középiskolai tanári állomás elfoglalásának az előfeltételéül, hanem a leendő tanárok tervszerű tudományos előképzésére és didaktikai iskoláztatására nézve is megfelelő utasításokat ad, bizonyos elméleti szakképzést és gyakorlati kiképzést kívánván meg tőlük, bár ez utóbbi—mint általánosan tudva van — a nagy átlagnál ma sem mintaszerű, vagy legalább is hiányos. A protestáns felekezetek nehéz szívvel, de beleegyeztek, belenyugodtak a törvény intézkedéseibe, tudva azt, hogy ezzel autonómiájuk tulajdonképen megszűnt, de meghozták ez áldozatot a nemzeti állameszme, a nemzeti nevelés szent ügye érdekében. Igy tehát 1883 óta protestáns, tehát ev. tanárképzésről szoros értelemben többé nem lehet szó. Akadt ugyan azután is felszólalás elég, mely az ev. tanárképzés felkarolását és rendezését, illetőleg az ev. szellemű tanárképzés megvalósítását sürgeti a középiskolai törvény korlátain belül, csakhogy ezek a szózatok célhoz nem vezettek és nem adtak alkalmat oly intézmények létesítésére, melyek az állam követeléseinek és az egyház érdekeinek egyaránt megfeleltek volna. Azonban a múltba néző pedagógus nem szorítkozhatik csak a tényleg létesült intézmények regisztrálására, hanem vizsgálódása körébe kell vonnia az elméleti törekvéseket is, azokat az eszmeharcokat, melyek egy-egy ügyért folytak és melyekből talán csak az anyagi alap hiánya miatt nem kristályosodott ki mindig valamely konkrét alkotás. Egy szóval, nemcsak a tényleges állapotok, hanem az azok jobbítását célzó tervezetek és javaslatok is érdekelnek bennünket, mert fényt vetnek az ev. iskolákban élő pedagógiai közszellemre, nevelői közvéleményre, az időnként felmerülő reformvágy irányára. Milyen