Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

252 Zoványi Jenő. a dobokavármegyei esperességből, Jegenyei János tordai lelkész a tordavármegyei esperességből, Nagyfalui Mihály bánffyhunyadi lelkész a kalotaszegi esperességből.

1 Ezek a régi katholikus esperességek majdnem mindnyájának képviseletében nyilatkozó egyének óriási mértékű elterjedettségéről tanúskodnak a protestantismusnak és ugyanolyan mértékű szétziiiléséről a katholicismusnak. Szintén erre mutatnak azok a panaszok, melyek minduntalan felhangzottak már előbb is a katholikus papok létszámának az illetőkre megdöbbentően ható csökkenése miatt, még pedig általánosságban az egész Magyarországra vonatkoztatva.

2 Hiába került tehát Erdély is egészen a Ferdinánd hatalma alá, és hiába látszott immár egységes uralom alatt állónak a két magyar haza: a versenytárs nélkül álló király sem állhatott többé ellene a rohanó árnak, amelylyel szemben talán még akkor sem mehetett volna sokra, ha kezei nincsenek annyi felől megkötve. Adhatta már ő utasításul az Erdély vajdájává általa kinevezett Báthory Andrásnak, hogy „minden erejével védje meg és javaiban tartsa meg a katholikus vallást, a lutheránus vallást pedig irtsa ki tehetségéhez képest."

3: tehetsége nem volt hozzá sem neki, sem ennek. Ezt egyébiránt őmaga is érezte. Csaknem ugyanekkor meg arra inté Castaldót, hogy „a hit dolgában az alattvalókkal szemben mérséklettel és körültekintéssel járjon el".

4 És amidőn Báthorynak vajdai hivataláról való lemondása után az 1553-ban helyébe kinevezett két vajda egyike, Kendy Ferenc nemhogy a lutheránusok üldözésére tett volna hivatali esküjében fogadalmat, hanem múltjához híven ellenkezőleg épen arra, hogy „az igaz, szent és az apostoloktól hátrahagyott vallást fogja oltalmazni", és hogy melyiket tartja annak, meg is mutatta egyidejűleg, mikor nem hívta a szenteket tanúbizonyságul

5: ez a határozott állásfoglalás nem egy elszigetelt egyéni nézetnek vagy egy párttöredék külön elvének, hanem az ország nagy többsége közvéleményének volt illetékes és hű tolmácsa. Ilyen körülmények között semmiképen sem meglepő, hogy ez évek folyamán nem csak a szász, hanem a magyar lutheránusok is eljutottak önállósításuk legnevezetesebb mozzanatához, mégpedig a gyulafehérvári püspöki megyének nemcsak az erdélyi, hanem az Erdélyen kivüli részében is. Ez a külön protestáns püspök választása volt. Először a szászok gondoskodtak róla, miután ők a legrendezettebb egyházi életre voltak már szervezkedve és így legjobban érezték főleg a papszentelés dolgában mutatkozó nehézségeket. Az a szokás, melyet a negyvenes évek eleje óta gyakorolgattak a lelkiismeretesebbek vagy a nagyobbratörők és amely szerint a nélkül, hogy egyúttal felsőbb tanul1 Teutsch: i. m. II. 19—20. 1. 2 K. E. E. IV. 533. V. 6. és 352. 1. 3 Pokoly: i. m. I. 76. 1. 4 Történelmi Tár 1891. 654. 1. 5 Pokoly: i. m. I. 80. 1.