Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

A protestantismus továbbterjedése és egyházi különválása. 253 mányokat végeztek volna ott előzőleg, kijártak Wittenbergbe fölszenteltetni magokat, sehogy sem fizette ki magát. Oly hosszú és terhes útat tenni kizárólag a fölszentelésnek a gyakorlatban fentartott, de elméletileg roppant leszállított jelentőségű szertartása kedvéért: időt és pénzt pazarló vállalkozás volt. A katholikus korból maradt papok folytonos fogyása egy-egy újabb intésül szolgált, hogyha már bármennyire változott hatálylyal és lényeggel is, de megtartották ezt a szokást, rendezzék is a szükséghez képest. Magától kínálkozó módozatnak látszott erre a németországi példa nyomán is a püspöki állás szervezése, amely akármennyire alapellentétben állott és áll is 'a protestáns egyházalkotinány helyesen felfogott eszményi alakjával, egyéb szükségletek kielégítésére szintén a legalkalmasabbnak tünt fel előttök. Összekötő kapocsnak, az egység és önállóság megpecsételőjének is ezt tekinthették leginkább, és azt a reménységet ugyancsak egyedül beléje vethették, hogyha történetesen be fog még töltetni valaha a katholikus püspöki állás, azzal lesznek képesek ez ellenében a harcot fölvenni. Akként gondolkozhattak, hogy ha akkorra már bevégzett ténynyé válik az ők azzal jelképezett fiiggetlenségök, újra beolvasztásuknak még talán a kísérleteit is csirájokban elfojthatják. Természetesen jól meg kellett választani reá az alkalmas személyt. A jövő eshetőségeire való tekintettel először is mellőzni kellett azt az öt káptalant, melyek formailag még akkor is függési viszonyban állottak a gyulafehérvári püspökséghez. Csak így remélhették, hogy megválasztott püspökük a katholikus püspöknek, mint semmiesetre sem feljebbvalójának, ellensúlyozhassa ellenök irányzott törekvéseit. Csupán a barcasági és a nagyszebeni káptalan papjai jöhettek ennélfogva szóba ezúttal. Amazok közül az irodalmi tevékenységéről nevezetes Wagner Bálint, az utóbbiak közül a Nagyszebenben nem régen plébánossá választott, egykori laibachi kanonokságából elüldözött külföldi eredetű Wiener Pál szerepelhetett legkomolyabb jelöltképen. Nem tudni, mi okból? talán minthogy a püspökválasztó zsinatot Nagyszebenben tartották s ennélfogva az odavaló káptalan papjai könnyebben többségre juthattak, Wienert választották meg. Ez 1553. február 6-án történt

1 és természetszerűleg ugyanekkor kellett megtörténnie az arra vonatkozó szabályzat megalkotásának is, hogy minő kellékek kívántatnak meg a fölszentelendőkben. Egy nem közvetlen adat'

2 ugyan a püspökválasztás megejtésével egyetemben némileg korábbi időpontra: az 1552. évre teszi ezt is, de szintén azzal egyidejűleg megtörténtnek állítja és nem is szól ellene semmi érv, hogy egyszerre elintézettnek vegyük a két együvé tartozó ügyet, ha megbízhatóbb följegyzés alapján kénytelenek vagyunk is határidejét későbbre áthelyezni. A hat pontra terjedő szabályzat képzettség tekintetében még 1 Teutsch: i. m. II. 3. 1. 2 Haner: i. m. 217. 1. 17