Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

210 Könyvismertetés. 210 tneg az embert világéletünk tömkelegében. S életünknek az a magasabb értékelése magát a kulturát is átalakította. A vallásban az egész életért való küzdelemről van szó, ami más szóval annyit tesz, hogy az egész élet megmentéséről van szó a vallás problémájánál, — sajátos szellemi «lényegünkről ép úgy, mit az egész valóság sajátos szellemi értékeléséről. De itt úgy találjuk,hogy szellemi és erkölcsi életerőink nem állanak arányban magasabb rendeltetésünkkel. „Rész szerint vagyon mi bennünk" — mondanók a nagy apostollal — nemcsak „a mi ismeretünk", hanem mi érző és akaratéletünk is. Főleg a keresztyénség volt az, amely az emberben fölkeltette véges természeti állapota és végtelen szellemi rendeltetése ellentétes tudatát. A világ — mondja szerzőnk is — „az ész és az Unvernunft" végéremehetetlen láncsolata, s szellemi életünk erejének kifejtése lépten nyomon akadályokkal küzdeni kénytelen. A morális szellemi gondolatvilág nagy hősei: egy Platón, a stoikusok, Luther. Kant és Fichte lépten nyomon hirdetik a tapasztalati erőtelenségünket a nagy gondolatok, érzések és akarat elhatározások kifejlesztésében. Pedig a vallással szövetkezett morál legeredetibb és legerősebb hatalma szellemi életünknek. Ez ellentétek tömkelegében csak a vallás jön segítségünkre, a midőn azt tanítja, hogy több az ember, mint az ő munkája, s több az emberi élet, mint a kultura s az ő szellemi egyénisége. A szeretet alkotó ereje s szellemi személyiségünk magasabb rendeltetése hidalja át itt az ellentéteket az élet valódi értékelésében és sz-ellemi rendeltetése emelésében. „A szeretet mindent fedez, mindent tűr és mindent bír" — mondja oly találóan a biblia. Az emberi lélek véghetetlen becse egyik sarkalatos tana és felfogása a keresztyénségnek. Ez adja meg életünk sajátos értelmét és tartalmát. Lelki, szellemi életünk egy önálló, sajátos életkör, egy sajátos világ és önálló valóság, mely csak a szellemi élet egészéből érthető meg a maga egész teljességében. E szellemi élettartalmunk és feladatunk ébrentartása és lehető kifejlesztése a vallás egyik elsőrangú feladata, amelynek világánál jog és állam, művészet és tudomány is az egységes szellemi élet folyománya az emberiségben. A vallás gondolatvilága tehát tartalmát és célját tekintve szellemi életünk lényegéből vezetendők le, a mi több a mi természeti, sőt lelki éietünknél. Szeretnünk kell „teljes szivünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből és felebarátunkat, mint önmagunkat". S ahol a vallás az egész élet mozgató erejének bizonyult, ott az ember „teljes lelkének" odaadásáról van szó. E szellemi élei egésze és teljessége aztán úi világításba helyezi a valóságot, átalakítja a világlejlődést s megszellemesíti az egész kulturát. Ezt nevezi Spinoza nyomán Hilty is „világ .és az élet sub specie aeternitatis" szemléletének. Ha isteni és emberi lényegünk egysége, tehát szellemi lényegünk dolga a vallás, akkor az nem csupán kontemplátio, vagy Spinozaféle „atnor intellectuális Dei", hanem magvát tekintve legfőbb