Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig

Az antihellenistikus apologia az őskeresztyén egyházban. 165 annak fényét (I. 8, 3). Hogyan lehetséges, hogy minden belátás nélkül való embereket, akik bűnös szokásaiknak hódoltak, akiket a tiszta élet folytatására birni rendkívül nehéz, rávett arra, hogy ilyen életet éljenek? Ha félre vezette a népet, úgy nagyon jó helyre vezette félre; ha bűnös, úgy csak abban, hogy követőit a mértéktelenségből a mértékletésségre, az igaztalanságból az igazságosságra, legalább annak szeretetére vezette, hogy a tudatlanokat bölcsé tette, legalább a bölcseségre vezető útra segítette, gyávákat és kétségbeesetteket bátrakká és erősekké tett (II. 12, 6). Celsus varázslással vádolja Jézust, de ő (Origenes) nem tudja megérteni, hogyan fáradozhatott olyan nagyon egy varázsló azon, hogy az embereket meggyőzze arról, hogy minden tettük és cselekedetüknél emlékezniük kell a bekövetkező Ítéletre, és hogyan lehetséges, hogy tanítványai, e varázsló társaság, olyan sok veszélyt szenvedtek azért, hogy egy olyan tant hirdessenek a világnak, amely minden varázslást elitéi? (I. 9, 7.) Hogy bűnös volna, azt nem tudja bebizonyítani, hiszen még ellenségei sem találtak bennebűnt (II. K.). Amint a napsugár nem szennyeződik be azáltal, hogy tisztátalan felületre esik, úgy Jézust sem lehet bűnösnek tekinteni azért, mert a bűnösökhöz jött (VI. 8, 1). Sokan felléptek ő előtte a messiási méltóságra való igénnyel (Theudas, Judas, Dostai), de az emberek hamar elfordultak tőlük, s elfelejtették őket (I. 11, 9). Gamáliel szavai igazak: ha emberektől van e tanács, semmivé lesz, ha pedig Istentől, ti fel nem bonthatjátok azt (A ct. 5, 38—9). Csak egy emberre mutasson Celsus, aki a világnak olyan üdvös tanítást, olyan szükséges törvényt hozott volna, mint Jézus, aki az emberiséget a bűnnek és tisztátalanságnak mocsárából emelte ki (II. 2, 4). Celsus maró gúnyja természetszerűleg magát Istent sem kíméli. Miért szállt le az égből? Talán, hogy lássa, mit csinálnak az emberek, ki hivő és hitetlen közöttük? (IV. 1, 6.) De ha leszállt, úgy trónja üresen maradt (IV. 1, 5). Miért jött olyan későn, annyi évszázadok múlva, mintegy hosszú álomból felébredve? (VI. 8, 6). A természet változatlan, mert ha a legkisebb dolog is megváltoznék, egész épülete össze omlanék (IV. 1, 5). Isten emberré levése pedig nem képzelhető el a legnagyobb változás felvétele nélkül; eltekintve attól, hogy a tökéletes nem lehet, és nem is akar tökéletlen lenni. (IV. 2, 5). A keresztyének felfogása szerint, Istenük embert teremtett. Már az is nevetséges, hogy ilyesmivel foglalkozik. Az ember azután nem engedelmeskedik neki, hanem elhagyja őt. Milyen tehetetlen tehát az ő Istenük, hogy egyetlen teremtményét sem tudja magánál tartani (VI. 6, 7—8). Nem tudta előre, hogy az ember engedetlen lesz iránta? Miért nem tudta az embert kényszeríteni arra, hogy ha már eltért tőle, ismét visszatérjen? (ib.) Miért bánkódik az ember teremtése miatt, miért fenyegeti saját gyermekét, hogy a világot megsemmisíti, hogy tüzet gyújt, mint egy közönséges szakács? (!) (ib.) Lehet-e pl. annál nevetsége10